DSC_0507

Két VB ezüst, azért az nem semmi

Lengyelországnak jutott az a megtiszteltetés, hogy a sportág történetében először rendezhetett másodszor Világbajnokságot.Előzetesen ez nem mindenkit töltött el boldogsággal, komoly kritikák érték a rendezőket – az egyik igen ismert olasz versenyzőnő egészen odáig ment, hogy: “Less Poland for everyone!” -, elsősorban a VB-t megelőző események (VK, EB) színvonala miatt. A lengyelek azonban kitartottak, leváltották a felső vezetést, importáltak egy észt ellenőrzőbírót (a tájfutásban is elismert Sixten Sildet), és végül rendeztek egy olyan Világbajnokságot, amelyen a legnagyobb kritika az időjárást illette. Ez pedig mindenképp sikernek tekinthető.

DSC_0079

Suprasl távolról. Ott laktunk a kémény tövében.

A versenyközpont a fehérorosz határ melletti Suprasl azonosítatlan alapfunkciójú komplexumában kapott helyet, volt ott a low budget szállótól az információs irodán át a lovardáig minden, még egy nagyon impozáns pravoszláv monostor is a szomszédban, ahonnan minden reggel, délben és este átszűrődött a zsoltár, bejutni viszont nem tudtunk, már csak a főbejáratnál levő fagylalttal, fényképezőgéppel és nővel belépni tilos piktók miatt sem, hiszen nő nélkül mi nem megyünk sehova. Itt, a VK-hoz tartozó Hotel Bukowisko-ban volt a szállásunk, ami ugyan nem egy Hyatt, de a szokott lengyel színvonalat magasan verte, kifogás csak a túl vékony falakat illette, azt is miattunk. (Sietek megjegyezni, hogy a pihenőnap előtti este. Mi tagadás, kicsit elvesztettük a fejünket ettől a klipptől, de hát kit hagyna ez hidegen?)

A terep egy része is itt volt a közelben, ami nagyon jól jött a terepbemutatón, mikor is mocskosul esett egész nap az eső és már csak az hiányzott volna, hogy még utazni is kelljen, meg a buszban átöltözni, illetve a hosszútávon, mikor a szobából lehetett a rajtba menni, szeniorok esetében megfejelve azzal, hogy így előtte végignézhették az elit verseny GPS közvetítését, gondosan kielemezve a hibákat, hogy pontosan megismételhessék maguk is. A középtáv, a váltó és a sprint terepe inkább a közeli Bialystok vonzáskörzetéhez tartozott, de az sem volt a világ végén, sportosabbak bringával mentek oda és/vagy vissza. Különösebb meglepetést nem jelentett egyik sem, a szokott lengyel erdők voltak homokkal és kisebb dombokkal, érdekes volt azonban sprint esetében a városi park kicsit túlhúzott ösvényhálózata, a középtáv második felének útrengetege, illetve a váltó motokrossz ösvényei. Mindegyik terep kiváló volt a célra – még ha a váltó után közvetlenül nem is ezt mondtam – ugyanakkor mindegyik szám kicsit el volt aprózva, ami a sprint esetében még lehet jópofa, de a hosszútáv lényegét már megöli 37 pont, nem beszélve az átfutó-befutó komplexumról, amit négyszer kellett útba ejteni és így a térképen lényegében kiolvashatatlan, kusza vonalhalmazként jelentkezett. A rövid átmeneteket a rendezők enyhén túlméretezett pályákkal igyekeztek kompenzálni, a győztesidők mindig a megadott intervallum felső széléhez húztak, néha pedig túl is lőttek azon. De ezek csak apróságok, emiatt senki nem panaszkodott, a korábbi lengyel tapasztalatokhoz képest a pályák igen jónak minősültek.

DSC_0125

Anna ázik a sprinten

A terepbemutatón ronggyá ázott mezőny egy rövid és nem hivatalos, de legalább napsütötte sprint-váltó után a valódi sprinten is folytatta kálváriáját: rég láttunk ilyen bánatos időjárásban VB számot. Annyi előnye volt, hogy a városi parkban legalább nem volt senki, pedig egy iker-babakocsi komoly veszélyforrás lehetett volna a szűk ösvényeken. Ilyen pályán és ilyen időben nincs igazán papírforma, a női elitben mégis érvényesült: Marika Hara magabiztosan nyert, mögötte már azonban érdekesebb nevek következtek: az ezüstérmet Tatjana Repina szerezte meg, aki juniorban egy időben nagy ásznak számított, az elitbe történő átlépése azonban nem tűnt zökkenőmentesnek. Eddig. A harmadik Emily Benham lett, akit a sportágban nem létező fogadóirodák minden számban biztos dobogósra tippeltek volna, ugyanakkor sosem sikerült még VB aranyat nyernie (EB-t már igen). Anélkül, hogy lelőném a poént, ez ezen a héten sem jött össze, ami miatt Emily igen bánatos bejegyzéseket posztolt és vélhetően azon lesz a jövőben, hogy megtörje ezt az átkot. Érdekes lett a férfi végeredmény is: holtversenyben nyert egy megszokott, nagy név – Anton Foliforov – és egy feltörekvő norvég, Hans Jörgen Kvale (aki mellesleg Emily barátja, hogy azért annyira ne sajnáljuk a családot). A harmadik megint csak egy egykori junior bajnok, Grigorij Medvegyev, honnan máshonnan, mint Oroszországból. A mieinknek egyöntetűen nem jött be ez az ázott parkverseny, röviden és tömören egyetlen olyan eredményünk nem született, amit érdemes lenne kiemelni. Roni ugyan szépen haladt a harmadik helyen a pálya végéig – ami a neki nem igazán kedvező sprinten nem rossz eredmény – de ott megállás nélkül elhajtott a pontja mellett.

DSC_0166

Roni első ezüstérme

A középtáv immár valódi terepen és sokkal emészthetőbb időjárásban zajlott – ami azért nem jelenti azt, hogy megúszta volna a mezőny szárazon. A jellegzetesen kétarcú pályák stílusváltása csúnyán megtréfálhatta azokat, akik úgy gondolták, a kezdeti száguldást tempócsökkentés nélkül tudják majd folytatni a rendkívül sűrű úthálózatú és a lengyel alföldhöz képest meglepően agresszív domborzatú második részben is. A labirintus kiolvasása mellett még az átvágások bevállalása is színesítette ezt a futamot. Átvágni eleve egzotikus élmény tájbringában, de itt kivételesen szabadott és lehetett is, ugyanakkor a térkép fehér színe egyáltalán nem garantálta, hogy jó ötlet, némileg kedvezve ezzel a mezőny második felének, akik már remélhettek ott is ösvényeket, ahol addig szűz erdő volt. Az ilyen pálya nagy rutint igényel és ennek megfelelően alakult az elit dobogó is: a nőknél a svéd Cecilia Thomasson nyert, mögötte Emily Benham szerzett ismét egy érmet, ami nem arany, illetve Marika Hara lett a harmadik. A férfiaknál Ruslan Gritsan nyerte immár sokadik VB aranyát, Jiri Hradil és Anton Foliforov előtt. Csapatunk még itt sem igazán talált magára, bár lényegesen vállalhatóbb eredményeink születtek, mint a sprinten. W40-ben Roni ezúttal ügyelt, rá, hogy minden pontot megfogjon, de a technikás pályán így sem bírt új-zélandi ellenfelével: Marquita Gelderman két perc hátrányból befogta, aztán már együtt is mentek végig, így az eredmény egy kicsit se lebecsülendő ezüstérem lett.

DSC_0276

Noémi a hosszútáv átfutóján

A hosszútáv – sajnos – tovább vitte a középtáv elaprózott stílusát, bár a terep keleti fele már hasonlított egy igazi hosszúra. Az oroszok komoly bravúrt hajtottak végre a formaidőzítéssel: mindkét elit számot ők nyertek, a férfiaknál Anton Foliforov, aki nem először tesz ilyet, a nőknél pedig Olga Vinogradova, akire azért emlékezhetünk, mert mögötte szerzett 2010-ben Koós Brigi junior VB ezüstérmet. A férfiaknál kisebb meglepetésre  a francia Baptiste Fuchs lett a második, míg Jiri Hradil a középtáv után ismét dobogóra került, de ezúttal a harmadik helyre. A nőknél az ezüstérmes is egy fiatal orosz lett, Svetlana Poverina (sokszoros junior világbajnok), a harmadik pedig ismét egy kicsit meglepetés, Camilla Sogaard ugyan már nyert ezüstérmet tavaly a dán váltóval, de egyéni eredménye eddig még juniorban sem volt ilyen jó. Mi további apró formajavulást mutattunk, de még mindig áttörő sikerek nélkül. Kissé nehezítette a helyzetet, hogy egy ismeretlen epidémia söpört végig a csapaton, több versenyzőnk közérzetét pont azon a határon egyensúlyozva, ami még nem akadálya az indulásnak, de már érezhető az eredményen. A hosszútáv Roni száma, ehhez képest ismét “csak” az ezüstéremig jutott, de ezúttal egy észt ellenféllel szemben és csak egy másodperc hátránnyal, ami legalább is bosszantó, amellett, hogy nagyon szép eredmény.

DSC_0290

Anka és rajongói

A hétből végül csak a váltó maradt, amely hagyományosan nem szokott sikerülni a magyar csapatnak és most sem voltak túl kedvezőek az előjelek: mindkét váltónkat szeniorokkal kellett megtámogatni, még ha olyan kaliberűekkel is, mint például Roni. Kimondatlan célként a női váltónál még így is reménykedhettünk az egy számjegyű helyezésben, amire eddig még nem volt példa, de annyiszor lehetett volna rá esély. (Privát véleményem, hogy akár a dobogó is összejöhetett volna, de ez különböző rejtélyes okok miatt sosem sikerült, és most egyre inkább távolodni látszik.) Anna a hét – és talán az egész szezon – legjobb formáját felmutatva kezdett, 2 perc hátránnyal jött az 5. helyen. Noémi törvényszerűen visszaesett, de erre számítottunk. Innen kellett volna Roninak előre lépni, ami azért nem könnyű, mert a harmadikak jellemzően a legkeményebb ellenfelek. A női váltónk végül a 10. helyen állapodott meg, ami egyébként a valaha volt legjobb eredmény ismételt beállítása (2005-ben és 2007-ben volt már rá példa). Nyert Oroszország a fiatal Vinogradova – Poverina – Repina sorral, második Finnország, a harmadikak pedig a mindig esélyes, de sosem nyerő csehek.

DSC_0525

László a váltón

A férfi kategóriában a Luby – én – László felállású férfi váltónak még különösebb célja sem volt, csak hogy eredménye legyen. Az lett is, a 16., ami, sajnos, szokásosnak nevezhető. Érdekesség volt, hogy Észtország nyert. Tavaly ugyan a hazai rendezésű VB-jükön már megvillantak egyéni aranyakkal és egy váltó bronzéremmel, de arra azért nem sokan számítottak, főleg az itteni egyéni eredmények után, hogy most nyerni tudnak. A finnek itt is másodikak lettek, a harmadik pedig Franciaország, akik a tájkerékpár hajnalán már egyszer dominálták a mezőnyt, aztán sokáig szerényebb eredményeket értek el, most azonban kezdenek ismét előre törni.

Lesz mivel harcolniuk, mert a sportág látványosan fejlődik. Az orosz csapat akkora volt, hogy lassan külön hotelt kell nekik foglalni, főleg az utánpótlás kategóriákban feltűnő az arányuk (hosszútávon az ifi lányoknál az első négy volt orosz). Megjelent a svéd dömping is, idén már az O-Ringen kísérőversenye vette át a valaha volt legnépesebb tájbringa verseny címét – korábban a Magyar Kupa, aztán a Plzeni Ötnapos tartotta – és látszik, hogy Svédország nagyon hamar meghatározó tényező lesz. A skandináv országok közül most már csak Norvégia zárkózik el arisztokratikusan a tájbringától, de még onnan is kikerült egy világbajnok.

Hogy nekünk ezzel szemben mennyi esélyünk van, az megérne egy teljesen külön elemzést. Nem túl pozitív a kép. De vannak szép pillanataink.

Számszerű eredmények a VB honlapján. Meg vannak térképek is.