20141020_trailo

Fantasztikus magyar győzelem

A TrailO Európa Kupa záró futamán Csehországban.

A tavalyi évtől kezdve (nem hivatalos) Európa Kupát (ECTO) is rendeznek a szakág élversenyzői számára. Rendszerint a vezető TrailO országok 2-2 napos rendezvényei alkotják az 5-6 elemből álló sorozatot. Csak Open kategóriát rendeznek PreO és TempO számban, több futamban. Nevezési korlát nincs, így mindig nagyon erős a mezőny.

Az összetett versenybe a legjobb 5 pontszám számít bele, az egyes versenyeken a győztes 50 pontot kap, a 2. helyezett 42-t, a 3. 36 pontot stb., egészen a 27. helyezett versenyzőig.

A 2014-es sorozatba finn, litván, lett, svéd, dán rendezések kerültek és a záró eseményre a múlt hétvégén Csehországban, Kunetiska Hora mellett került sor. Magyar versenyzők eddig EK futamon nem indultak, a mostani versenyre Miháczi Zoli ki tudott utazni.

A klasszikus verseny első napját homokkövek között rendezték, az igen erős technikai nehézségű pályán 3 hibával a 19. helyen végzett. A második napot egy golfpályán tartották (cseheknél ez népszerű, lásd 2008. évi VB), ahol a versenyzők dolgát a felkelő nap nehezítette, mert a korai verseny alatt végig kelet felé kellett tekinteni. Zoli egy hibája a 13. helyet jelentette, összetettben az előkelő 11. helyet szerezte meg (időhátránnyal, mert időmérő hibák is becsúsztak).

A klasszikus számmal párhuzamosan zajlott a TempO selejtező és döntő: a szirtre épült vár oldalában, törmelék és töbör rengetegben, egymáshoz nagyon közel elhelyezett pontokkal zajlott a selejtező. A nyolcvan feletti induló közül 21 jutott a döntőbe, a magyar versenyzőnek ez 6. helyen sikerült, 2 hibával, átlagosan 5,3 másodperces válaszidővel.

A döntőre közvetlenül a PreO 2. futama után került sor, eltérő méretarányú térképen (1:2500). Miháczi Zoli magabiztosan és magas koncentrációval versenyezve, ismét „csak” két hibát ejtett, míg a többiek általában többet. A sebessége nem csökkent az előző napihoz képest, így ő lett a leggyorsabb, és összetettben (mindkét futam eredménye beszámított) a legkisebb idővel (291 mp.) győzött. Mögötte Lars Waaler (Norvégia, 304) és Martin Fredholm (Svédország, 320), akik valószínűleg az Európa Kupa ezévi dobogóján fognak végezni.

Gratulálunk ehhez a lenyűgőző teljesítményhez!

szerző: Bíró Fruzsina