20150707_jwoc

Ahlsand és Ojanaho nyerték a középtávot

Viniczai Csenge a 39. helyen végzett.

Ahogy sejteni lehetett, egy igazi skandináv terepen rendezték a középtáv döntőjét a Junior Világbajnokságon. Változatos fedettség, egybefüggő mocsarak és elég sok szikla jellemezte a terepet, a pálya pedig folyamatos figyelmet kívánt a versenyzőktől.

A lányoknál a címvédő és a selejtező futamát óriási fölénnyel megnyerő Sara Hagström dominált a pálya kétharmadáig, ám egy háromperces hibával teljesen visszaesett. Innentől kezdve a norvég Anine Ahlsand és a svéd Johanna Öberg csatáját láthattuk az aranyéremért. Az átfutón még Öberg vezetett, ám a kiskörön minden átmenetben kikapott, így végül Ahlsand 14 másodperccel megverte, és végül a svájci Sandrine Müller is feljött rá három másodpercre. Viniczai Csenge egyenletes teljesítménnyel, két kisebb hibával hozta le a 39. helyet, ami éppen megegyezik a tavalyi helyezésével.

A férfiaknál a finn Olli Ojanaho folytatta szárnyalását az Ifjúsági Európa-bajnokságon megnyert két egyéni arany után. A négyes ponttól vezetve az átfutóig egy perc előnyt épített fel, ami hét másodpercre olvadt, miután a kis körön elkezdett hibázgatni, ám végül összekapta magát és 14 másodperccel nyert a svéd Erik Andersson előtt. A bronzérem itt is a svájciaké lett, de Sven Hellmuller már egy percen kívül volt a bajnoktól.

Holnap pihenőnap következik, majd csütörtökön a hosszútávú döntő.