20160529_schmidtferenc

Elhunyt Schmidt Ferenc

81 éves volt.

Május 26-án rövid betegség után elhunyt Schmidt Ferenc, a Péti MTE egykori szakosztályvezetője, versenybírója, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség és a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség korábbi elnökségi tagja.

Temetése 2016. június 3-án (pénteken) 14 órakor lesz a pétfürdői temetőben.

Varsányi Attila búcsúzik tőle:

“Feri bácsi emlékére

A hír szűkszavú és kegyetlen: ‘Elhunyt Schmidt Ferenc (Smici) tájfutó barátunk’

Egy egész életutat leírni csak az tudna, aki végig mellette volt…

1980-ban csöppentem bele az életébe egész kis gyerekként. Addigra már túl volt ő a „bakancsos” túrázós korszakán, túl volt a Balaton jegén lévő extrém túráin, túl volt a tájékozódási sport megszerettetésén sok-sok pétfürdői kisgyerekkel, túl volt a tájfutás hőskorán. Ebben az időszakban már komoly tájékozódási futó szakosztályt működtetett szinte egy személyben Pétfürdőn a Péti MTE egyesület keretein belül. Elnökségi tag volt a Veszprém megyei és a magyar tájfutó szövetségben.

Ekkor már 10 éve rendezett versenyeket, többek között az idén már 46. éve megrendezésre került Péti Terepfutó verseny, ami azóta már a nevét is felvette. Emlékszem, kisgyerekként hogy csodáltam az akkori válogatottakat (tájfutókat, atlétákat), akik mind örömmel jöttek versenyeinkre és őszinte elismeréssel gratuláltak munkájához. Láthattam, ahogy egy-egy kisebb versenyre készül, de láthattam, ahogy egy-egy országos bajnokság versenybírójaként dolgozott vagy akár a zalaegerszegi világbajnokságra készült rendezőként. Heteket, hónapokat, éveket töltöttünk együtt. Önzetlenül cipelt minket a kis 850-es Fiatjával edzésről-edzésre, versenyről-versenyre. Láthattam, ahogy már szeniorként az atléták között maratoni távokat futott, vele lehettem Svédországban atlétikai Európa-bajnokságon, gratulálhattam kiváló eredményeihez.

A rendszerváltás idején megszólította őt a politika. Országgyűlési képviselő lett, az első szabadon választott országgyűlés tagja. Fiatalemberként átéreztem nehéz helyzetét – a családunk barátja volt. Az élet dolgairól, politikai nézetekről szüleimmel sok-sok „értetlen” és „értelmes” beszélgetést folytattak. Sokan támadták, sokan dicsérték, sokan méltatták, sokan taposták, de ő mindig a múltból (56-os emlékeiből) a jelen és múltbéli barátaiból merített erőt. Családunk igaz barátja volt.

Az elmúlt években többször próbáltam elcsalni tájfutóversenyekre, sajnos kevés sikerrel… Ő mindig csak azt mondta, neki a legnagyobb boldogsága az, hogy a tájfutás által ilyen jó embereket tudott nevelni, mint amilyenek mi vagyunk. Rendkívül büszke volt (és magáénak tekintette) öcsém és lányom múltbéli és jelenkori válogatott sportolói eredményeit. Folyamatosan, naprakészen követte a tájfutó élet dolgait, eredményeit.

Legutóbb néhány hete Hornák Zoli tájfutó barátunk könyvbemutatóján találkoztunk. Nem látszott rajta és nem mutatta, de ő akkor már tudta, hogy a gyilkos kór benne van. „Családi Emléklapot” adott át szüleimnek és nekünk (a Varsányi családnak) az elmúlt közel 40 év közös munkája, barátsága, közös ÉLETE okán.

Egy életutat, 81 évet leírni lehetetlen pár sorban. Az ő élete könyvet érdemelne. Élete átível egy rendszerváltáson, átível a tájékozódási sport fél évszázadán, átível családok, barátok sorsán…

Búcsúzok, Feri bácsi!

Köszönöm, köszönjük, hogy embert neveltél belőlünk. Emléked, nevelésed örökre bennünk él!”