20160630_eyoc

Ifjúsági EB beharangozó

A hétvégén Lengyelországban.

Szokás szerint június utolsó hétvégéjén rendezik az Ifjúsági Európa-bajnokságot, ami a magyar utánpótlás válogatott legfontosabb rendezvénye minden évben. Ezúttal a lengyelországi Jarosław városa lesz a verseny házigazdája.

Összesen 33 ország 385 versenyzőjét nevezték a viadalra. A skandinávok közül a svédek és a norvégok továbbra is csak ifiben indulnak, a dánok viszont csak serdülőben. A magyar csapat a maximális létszámmal, kategóriánként négy fővel vesz részt.

A magyar színeket képviselik:

  • N16: Gárdonyi Csilla, Hajdu Nelli, Hajnal Dorottya, Szuromi Hanga
  • N18: Gerber Csenge, Pataki Réka, Sárközy Zsófia, Vékony Vanda
  • F16: Horváth Csongor, Jónás Ferenc, Szabó Marcell, Szuromi Áron
  • F18: Kálmán Erik, Ormay Mihály, Szuromi Mátyás, Zacher Márton

A program idén is a tavaly először bevetett hosszútáv, váltó, sprint sorrendben alakul a péntek-szombat-vasárnapi napokon. A hosszútávot egy elég részletgazdag, cafrangos völgyrendszerekből álló domborzatú terepen rendezik, ahol ráadásul a futhatóság és láthatóság is sok helyen korlátozott. A szintkülönbség általában a távok 4-5%-a lesz, úgyhogy igazán kemény pályák várhatók. Másnap a váltóra már egy pörgősebb terepen kerül sor, ami jobban futható és sűrűbb az úthálózata, de még mindig elég szintes. A sprintet pedig Jarosław történelmi belvárosában rendezik, nagyrészt aszfaltozott részeken.

Gera Tibor szövetségi kapitány bizakodóan tekint a verseny elé, jól sikerült a felkészülés, a csapat kétszer is edzőtáborozott a helyszínen és a válogató versenyek egy része is ott zajlott. Célkitűzés a nemzetek közötti pontversenyben megőrizni az ötödik helyet, a versenyek tekintetében pedig az éremszerzés, amire a váltók és a serdülő lányok esetében látja a legnagyobb esélyt.

A verseny honlapja: http://eyoc2016.pl/