20160827_woc

Véget ért a világbajnokság

Orosz és norvég győzelem a váltón.

A tegnapelőtti hosszútávval azonos helyszínen rendezték a Felnőtt Világbajnokság zárószámát, a váltót. Ezúttal napsütéses volt az idő, össze is gyűlt 8000 néző.

A férfiaknál a világversenyeken megszokott-tól eltérően már az első futók között nagy különbségek alakultak ki. A norvégok – akik a hosszútávon szerzett három pódiumos helyükkel első számú favorittá avanzsáltak – érkeztek az élen. Carl Godager Kaas jól használta ki, hogy a kettes ponton sokan hibáztak és elhúzott a bolytól. Fabian Hertner a második helyre hozta a svájci váltót, de már majdnem egy perc hátránnyal, mögötte ugyanekkora lemaradással jött a brit-finn-cseh trió. Bakó Áron a pálya elején az élmezőnnyel haladt, az első tévés ponton harmadik volt, de utána két hiba is becsúszott, így végül 5’15″ különbséggel a 20. helyen futott be.

A második körben jöttek a hosszútávú döntő legjobbjai. Olav Lundanes simán megduplázta a norvégok előnyét Daniel Hubmann-nal szemben, akitől pedig két percre távolodott az üldöző finn-brit-svéd hármas, egy perccel mögöttük pedig jött a tizenkettedik helyen kifutó Thierry Gueorgiou. Baumholczer Máté a 21. helyen érkezett eléggé légüres térben, előtte négy, mögötte két és fél perces szünet.

Az utolsó futóknál Matthias Kyburz nagyon bekezdett, 33 másodpercre lopta a távolságot, de ennél közelebb nem tudott kerülni Magne Daehlihez, aki a végére visszanövelte az előnyt két perc környékére, így az első két helyen nem történt változás. Ezzel a norvégok tizenegy év szünet után nyertek újra VB váltót. Az üldöző hármasból William Lind magabiztosan szerezte meg a bronzérmet a svédeknek. A pódiumra a britek, a finnek és a franciák értek oda. Tugyi Levente úgy teljesítette a pályát, hogy nem találkozott senkivel, így a magyar váltó a 21. helyen maradt.

Sima norvég győzelem

A nőknél egy ötös boly (Svájc, Finnország, Norvégia, Oroszország, Lettország) jött elöl az első kör végén. 1’18″ lemaradással érkeztek az üldözök, akiket Gyurkó Fanni vezetett, így a hatodik helyen váltott.

A második futóknál kétszemélyesre csökkent az aranyesélyesek köre, a finn Marika Tieni és az orosz Szvetlána Mirjonova együtt futottak be a hetes pontra elkövetett hibája miatt 1’38″-ra lemaradt norvég Mari Fasting előtt. Ida Bobach felhozta a dánokat a nyolcadikról a negyedik helyre két és fél perc hátránnyal, szorosan a nyomában a svéd és svájci váltóval. Úgy tűnt, hogy az első hat hely sorsa el is dőlt, mivel utánuk három és fél perces szünet következett. Weiler Virág nagy hajrával éppen a szünet után érkező boly élén futott be a hetedik helyen.

A befutó embereknél aztán fokozódtak az izgalmak, egymás hibáiból éltek a versenyzők. Anne Margrethe Hausken az első, Judith Wyder a második, Tove Alexandersson a harmadik pontra szállt el és köszönt el az érmektől. Natalia Gamperle szintén a hármasra hibázott egy kisebbet, de még így is az élre álló Merja Rantanentől látótávolságon belül maradt. A nagy tempóban kezdő Maja Alm pedig tisztán a harmadik helyen haladt. Az átfutón a finn és az orosz együtt jött, egy perccel mögöttük a dán.

A kis kör aztán az EB-n a váltó hősévé vált (lehajrázta az aranyért Tove Alexanderssont) Merja Rantanen számára rémálommá változott: előbb egy kisebb hiba után Gamperle lépett meg tőle, majd az utolsóelőtti erdei pontra menet Maja Alm egy úton körbefutással elékerült. Így végül Oroszország, Dánia, Finnország, Svájc, Svédország, Norvégia lett az első hat sorrendje. Ez volt az oroszok első VB aranya női váltóban. Bertóti Reginának két komolyabb hiba is becsúszott, végül egy nagyobb boly közepén, a 15. helyen ért a célba.

Az első orosz női váltó arany

Az éremtáblázaton a hazaiak végeztek az élen, noha maradt némi hiányérzetük. A norvégok jól használták ki, hogy szinte hazai terepen versenyezhettek. A svájciak szerezték a legtöbb érmet, de mivel egyetlen aranyuk lett csak, nem fértek a dobogóra. A versenyzőket tekintve Daniel Hubmann gyűjtötte a legtöbb, négy érmet (1 ezüst és bronz, ezzel összesen 23-nál jár); de hármat szerzett Maja Alm, Natalia Gemperle, Matthias Kyburz és Olav Lundanes is.

Éremtáblázat:
1. Svédország 3-0-2
2. Norvégia 2-2-1
3. Dánia 2-1-0
4. Svájc 1-4-3
5. Oroszország 1-1-1
6. Franciaország 0-1-0, Fehéroroszország, Finnország 0-0-1

Fotó: Zentai László, woc2016.se