A Pécsi Vasutas nyerte a Sprint Váltó OB-t

Ifiben is ők győztek, a gyerekeknél a Veszprémi Honvéd.

Mátrafüreden rendezték a legfiatalabb magyar bajnokságot, a sprint váltót. A terep meglehetősen változatos volt, a lakott területtől a parkon keresztül a bozótos erdőig minden előfordult, ráadásul jelentős szinttel megspékelve.

A felnőtteknél az első futók között Szerencsi Ildikó kétperces előnyt hozott a szegedieknek két pécsi váltóval szemben. A második körben Kovács Bertalan révén átvette a vezetést a PVSK, Tugyi Levente felhozta a második helyre a diósgyőrieket, a Spari a négyes váltójával állt a harmadik helyen, miközben a legerősebb váltójuk a kilencedik helyen érkezett. Az első három váltót egy-egy perc választotta el egymástól.

A harmadik futóknál Baumholczer Máté a nap legjobb idejével három perc fölé növelte a pécsiek előnyét, gyakorlatilag eldöntve a versenyt. Tölgyesi Tamás tartotta a DTC második helyét, mögötte percenként jött két Sparis csapat.

Az utolsó körben az első öt helyen már nem történt változás: Viniczai Csenge simán bejött elsőnek, Rusvai Katalin másodiknak, Liszka Eszter pedig a Spari hármas váltójával harmadiknak. Ezzel a pécsiek első alkalommal nyertek sprint váltó OB-t.

Ifiben PVSK, Spari, SZVSE lett az első három

Ifiben a válogatottak villogtak: Gárdonyi Csilla a MOM-ot hozta elöl az első futóknál, aztán Zacher Márton és Ormay Mihály a Sparit, miközben a PVSK végig lőtávolon belül maradt. A befutó embereknél aztán Szuromi Hanga utolérte az utolsóelőtti ponton az arra hibázó Hajnal Dorottyát és lehajrázta, így a pécsiek (egyedüli klubként) két bajnoki címet is begyűjtöttek.

VHS, MOM, PVS a V14 dobogóján

A legfiatalabb kategóriában az első futók között a PVSK-2 jött másfél perc előnnyel, de mögöttük szoros volt a verseny. A fiúknál Bálint Benedek és Angyal Dániel is első helyen érkezett a Veszprémi Honvéd színeiben. Az utolsó pályára fél perc előnnyel ment ki Lantai Boróka, fél perccel a nyomában a Spari. A fővárosiak utolsó futója előbb nagyott hibázott, majd rossz pontot fogott, így a veszprémiek simán, másfél perccel nyertek az eggyel előrébb lépő Hegyvidék SE-MOM és a PVSK előtt.

A bajnok váltók:
V14: Veszprémi Honvéd (Lantai Lili, Bálint Benedek, Angyal Dániel, Lantai Boróka)
V18: PVSK (Pataki Réka, Kovács Barnabás, Szuromi Mátyás, Szuromi Hanga)
V21: PVSK (Szuromi Luca, Kovács Bertalan, Baumholczer Máté, Viniczai Csenge)
V105: Kalocsai SE (Borbás Nándor, Rostás Anikó, Dénes Zoltán)
V135: Göcsej KTFE (Mézes Tibor Sólyom, Császár Éva, Varga József)
V165: Hegyisport Szentendre (Muliter Gábor, Kármán Katalin, Balla Sándor)
V195: Balatonalmádi Herkules SE (Vitéz László, Komár Béláné, Bacsó Attila)

Fotó: Máthé István