Sítájfutó világversenyek

Február 6-12. között rendeztek több korosztály számára is világversenyeket a finnországi Imátrában.

A verseny ifi és felnőtt EB, valamint junior és szenior VB volt egyben. Magyarországot a junior VB-n induló Szász Botond képviselte, akinek a beszámolója alább olvasható. Rajta kívül a román csapat tagjaként indult még Szép Zoltán és Csúcs Klaus is, akik legjobb eredményüket a váltón érték el egy 9. hellyel.

A VB-n az időjárás kitűnő volt, a már jól megszokott kemény mínusz fokokban versenyeztünk, a hóviszonyokat viszont már két héttel a verseny előtt aggódva figyeltük, ugyanis eléggé vékony lett a hóréteg az akkori enyhe időjárás miatt. A szervezők azzal bíztattak, hogy rengeteg havat hordtak a nyomokra, ezért meg tudják tartani a versenyt ott, ahol eredetileg tervezték, utólag viszont kiderült, hogy talán mégis jobb lett volna, ha a versenyközponttól mindössze 40 percnyi autóútra található tartalék terepen rendezik. De nagyon ragaszkodtak az eredetileg tervezetthez, amely elég sok (kellemetlen) meglepetéssel szolgált.

A pontok érintésére nem SPORTidentet, hanem az Emit rendszert használtuk, amit normális esetben a model event keretein belül próbálhattunk volna ki, viszont ez elég gyenge volt a rendezők részéről, csak a környező sífutó utak voltak feltüntetve a model térképen, valamint csak egy árva bóját helyeztek ki, doboz nélkül.

Szokás szerint a sprinttel indítottunk, ami a rendezők szerint -14, a hőmérő szerint pedig -19 fokban indult. Sokan aggódtak, hogy a gyenge hóviszonyok miatt esetleg veszélyes lesz a terep, de mivel itt a nyomok nagy része széles sífutónyom volt, ez még nem jelentett akkora problémát. Veszélyes volt viszont rögtön a 2. pontra menet egy nagyon meredek lejtő, a végén egy T-elágazással, rögtön azon túl pedig egy tóval (ami azért szerencsére be volt fagyva). Egy svéd kollégát például haza kellett küldeni fejsérülés miatt, amit pont azon a meredek részen szenvedett el. Sprinthez képest elég kevés, csak 8 pontunk volt. Egy hosszabb átmeneten két lényegesen különböző variánst lehetett választani, a többi viszonylag egyértelmű volt.

A hosszútáv is a már megszokott hidegben indult, ez viszont már tömegrajtos verseny volt, ami véleményem szerint egy hatalmas böszmeség volt a szervezők részéről, legalábbis ezek között a körülmények között. Már az elején bebizonyosodott, hogy nem volt túlságosan átgondolva, ugyanis egyszerre indították az M20 és M17 kategóriákat, vagyis csaknem 80 versenyzőt. Mivel a széles sífutó nyom a rajttól körülbelül 100 méterig tartott, csakhamar hatalmas tumultusok alakultak ki a keskenyebb nyomoknál, ereszkedőknél, emiatt pedig rengeteg időt veszítettem. A káosz viszont csak ezután kezdődött, ugyanis 15 perccel később a W17 és W20 kategóriákat is elrajtoltatták, továbbá addigra az elit kategória versenyzői is megérkeztek az 1:12.500-as térkép alig egyharmadát kitevő terepre, így pedig több, mint 300 versenyző sízett egyidőben azon a nem túl nagy területen. Ez nemcsak rengeteg időveszteséggel járt a felnőtt versenyzőknek való félreállások miatt, hanem a gyenge hóviszonyoknak köszönhetően majdhogynem életveszélyes volt a pálya a gyökerek és kövek, és nem utolsósorban a gyúródás miatt. A verseny térképcserés mivolta révén összesen 4 kört kellett megtennünk ezen a területen, ezalatt körülbelül 10-15 törött botot láttam, és a sílécek is eléggé megsínylették a versenyt. Nagyobb esélyünk lett volna egy ötös találatra a lottón, mint arra, hogy karcolás nélkül ússzák meg a léceink a versenyt. Személyi sérülések is történtek, ezért természetesen a verseny utáni cirkusz sem maradhatott el.

A középtávú verseny volt az a táv, amelyre a legtöbbet készültem, mégis ez ment a legrosszabbul. Habár itt már nem volt akkora probléma a hóval, mint a hosszútávon, azért itt is sikerült szereznem egy szép nagy sáncot a lécem talpára. A pályánk egy golfpályán is átvezetett, amelynél külön kiemelték a szervezők, hogy a térképen kijelölt nyomokon kívül tilos sízni, vagyis tilos rövidítéseket csinálni. Mégis ez volt az a rész, ahol a legtöbb hóval találkoztam a hét folyamán. A terep nagy része ismerős volt az előző napokról, viszont a sok hirtelen emelkedő és lejtő, valamint az elég gyengén látható szintvonalak miatt jól meg kellett nézni a térképet. A versenyterepet sok helyen utak keresztezték, amelyek ugyan majdnem mind havasak, sízhetőek voltak, mégis tiltott területnek számítottak, és csak a kijelölt helyeken lehetett rajtuk átkelni. Ennek a figyelmen kívül hagyása miatt elég sok versenyző kizárásra került. És mivel a szervezők előszeretettel használták az ilyen utakon átvezető átmeneteket, az átlagosnál jobban kellett koncentrálni az útvonalak megtervezésére.

Összességében elmondhatom, hogy tavalyhoz képest lényegesen közelebb kerültem a győztes időeredményéhez, viszont ez helyezésekben már nem látszik meg annyira, mivel idén lényegesen erősebb volt a mezőny. Sprinten és középtávon is 38. helyezést értem el. Főleg a középtáv az, amivel nem vagyok elégedett, ugyanis azt tartom a fő számomnak. Bár az erőviszonyokat elnézve, talán a 35. hely lett volna elérhető, annak ellenére is, hogy egy TOP30-as helyezést tűztem ki célul. Hosszútávon a szokásosnál több kizárt versenyző miatt 33. lettem, így sikerült azon a versenyen a legjobb helyezést elérnem, amelyet a legkevésbé szeretek. Mondhatjuk tehát, hogy teljesen fordítottra sikerült ez a bajnokság.