20170403_ceyoc

Második lett a magyar csapat a CEYOC-on

Gárdonyi Csilla és Jónás Ferenc minden számot nyert.

Az utánpótlás válogatott tavaszi legnagyobb programját, az öt ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szlovákia) fiatal versenyzőit felvonultató CEYOC-ot idén Lengyelországban rendezték, a nyári World Gamesnek otthont adó Wrocławtól nem messze fekvő Subótka központtal. Az eseményt kompakt módon bonyolították le: a sprint futam célja a szállásul is szolgáló versenyközpontnál volt, az erdei futamok pedig az innen 3 km-re levő arénába futottak be.

Péntek délután egy erdei sprinttel indult a program. A downhill jellegű pályák eleje egy bozótos erdei szakaszon haladt, majd egy hosszabb útvonalválasztós átmenet után meglehetősen egyszerű városi környezetben ért véget, a serdülő lányok kivételével egy átfutó ponttal. A serdülők között mindkét nemnél nagy különbségű magyar győzelem született: Gárdonyi Csilla több, mint egy perccel, Jónás Ferenc pedig 45 másodperccel verte a mezőnyt. Sárközy Zsófia az ifi lányok között lett második, bronzérmet szerzett Takács Szilvia a fiatalabb és Szuromi Hanga az idősebb lány kategóriában.

Szombaton következett a középtáv, amit egy vegyes fedettségű hegyoldalban rendeztek sokpontos pályákkal. Gárdonyi Csilla és Jónás Ferenc ismét ellenállhatatlanok voltak, mindketten két perc feletti különbséggel nyerték a serdülő kategóriát. Az ifjúságiak között Vékony Vanda második lett; Ormay Mihály pedig szoros versenyben ért oda a harmadik helyre.

Vasárnap az előző napi középtávval azonos terepen került sor a zárószámra, a váltóra. A serdülő kategóriákban folytatódott az aranygyűjtés, mindkét nemnél meggyőző (hat- illetve négyperces) fölénnyel végzett az élen a magyar váltó Czakó Boglárka, Hajdu Nelli, Gárdonyi Csilla illetve Bujdosó Zoltán, Szuromi Áron, Jónás Ferenc összeállításban. Ezzel Gárdonyi Csilla és Jónás Ferenc mindhárom számban a dobogó legfelső fokára állhatott. Ifiben a lányoknál fordulatosan és szorosan alakult a verseny, az első három helyezettet csak 19 másodperc választotta el. Sárközy Zsófia nyolc másodperccel jött be a két egyéni futamot megnyerő cseh Tereza Janošíková mögött, így még egy ezüstéremnek is örülhettünk.

A nemzetek közötti pontversenyben a magyar válogatott 268 ponttal második lett a 338 pontos Csehország mögött, a hazaiak 72 ponttal végeztek a harmadik helyen.

A háromnapos kísérőversenyen (itt a vasárnapi váltó helyett normáltávú egyéni verseny volt) részt vettek a magyar válogatott nem utánpótlás korú tagjai is, Szerencsi Ildikó és Bakó Áron révén be is gyűjtötték mindkét felnőtt kategória első helyét, megelőzve a lengyel válogatott versenyzőket.

További részletek a verseny honlapján: http://ceyoc2017.pl