20170611_eob

Szerencsi Ildikó és Bakó Áron az éjszakai bajnokok

Három Sparis győzelem az utánpótlás kategóriákban.

Visegrádon rendezte a Hegyisport SE az idei Éjszakai OB-t. A szintes, vegyes fedettségű terepen kemény, sokpontos pályák vártak az indulókra, amik eléggé megszórták a mezőnyt, nagy különbségeket alakítva ki nem csak az élen, hanem sokszor a hátrább végzettek között is.

A felnőtt nőknél Szerencsi Ildikó az első ponttól vezetve magabiztosan, közel ötperces előnnyel nyert és megvédte címét. Egy kisebb, egyperces hibától eltekintve egyenletesen jó teljesítményt nyújtott a pálya során, tíz átmenetet nyert a 24-ből és csak kettőben nem volt a legjobb három között. A második helyre a tavalyihoz hasonlóan Weiler Virág ért oda, a harmadik helyre pedig újabb ötperces lemaradással az elsőéves felnőtt Szuromi Luca.

A férfiaknál Bakó Áron kezdett a legjobban, egy óra alatt majdnem háromperces előnyt épített fel a behibázgató Baumholczer Mátéval szemben, amit aztán egyetlen átmenetben el is dobott. Tíz perccel a cél előtt Máté vezetett hat másodperccel, de Áron az utolsó nyolc átmenetből hatszor megverte és így végül 56 másodperces különbséggel ő nyert. Mögöttük nagyobb, négyperces különbségek alakultak ki az első hat helyezett között, a bronzérmes Liszkai Krisztián lett.

Juniorban a lányoknál Völgyesi Melody győzött, a második helyezett Mantuano Eszter ugyan kilenc átmenetet megnyert a tizenhatból, ám egy hibájával nyolc percet bukott és végül négy és fél perccel kikapott; a dobogó legalsó fokára Vajda Luca állhatott. A fiúknál is nagy különbségek alakultak ki, Egei Patrik mögött négy perccel végzett Szűcs Botond és tizeneggyel Szuromi Mátyás.

Az ifik között a lányoknál Gárdonyi Csilla a tavalyi nyolcperces vereség után hétperces győzelemmel vágott vissza Sárközy Zsófiának, úgy, hogy csak három átmenetben nem ő produkálta a legjobb időt, Szuromi Hanga lett a bronzérmes. A fiúknál Kálmán Erik, Ormay Mihály és Kovács Barnabás állhattak a dobogóra, itt is 3-4 perces különbség volt a helyezettek között.

A szenior kategóriák bajnokai:
N35 – Zsebeházy Eszter
N40 – Simon Ágnes
N45 – Viniczainé Kovács Ildikó
N50 – Győrffy Gabriella
N55 – Kármán Katalin
N60 – Ludvig Ágnes
N65 – Komár Béláné
N70 – Schell Antalné
F35 – Kain Gergely
F40 – Magyar Zsolt
F45 – Baracsi Gábor
F50 – Erdélyi Gyula
F55 – Varga József
F60 – Balla Sándor
F65 – Hegedűs Zoltán
F70 – Hunyadi Károly
F75 – Bogdány Miklós
F80 – Németh Alajos
F85 – Dudás István

Fotó: Máthé István