Alexandersson tönkreverte a mezőnyt, Gueorgiou arannyal búcsúzott

Szuromi Luca 34. helye a legjobb magyar helyezés.

Egy igazán technikás versennyel ért véget az egyéni versenyek sora az idei Felnőtt Világbajnokságon. A részletgazdag domborzat és a vegyes fedettség folyamatos koncentrációt igényelt, a mocsarak ma kisebb szerepet játszottak.

A nőknél Tove Alexandersson ma is hengerelt, senki nem tudta tartani a lépést vele és nem is hibázott, így kettő illetve négy perccel verte még a dobogósokat is. Ezzel a hosszútáv után megvédte a középtáv világbajnoki címét is és zsinórban a hatodik világversenyen győzött az erdei egyéni számokban (a tavalyi EB-n és a tavalyi és idei VB-n is mindkét távon). A második helyre egy nagy visszatérő ért oda, a norvég Marianne Andersen, aki 2005 és 2010 között hat ezüst- és három bronzérmet szerzett VB-ken, ám utána hosszú időt kihagyott sérülések miatt és most, 37 évesen újra dobogóra állhatott. A bronzérmet Venla Harju szerezte meg, ami meglepetésre a finnek első érme lett a világbajnokságon. Szuromi Luca élete első felnőtt világbajnokságán egy stabil futással 34. lett, Bertóti Regina pedig a 48. helyen végzett.

Nyilatkozatok:

Tove Alexandersson: “Próbáltam mindenhol egyenesen menni és menet közben folyamatosan követni az objektumokat. Ez nem volt egyszerű, mert ebben az erdőben könnyű fennakadni a zöldben, de sikerült hiba nélkül végigjönnöm.”

Marianne Andersen: “Ez az ezüst egy arannyal ér fel számomra. Tavaly óta fokozatosan javult a formám, és ha nem is sikerült a régi önmagamat utolérni, évek óta nem voltam ilyen erős. Ez egy olyan terep, ahol nem érzi az ember menet közben, hogy jól menne, mert elég nehéz a haladás, így én se éreztem a pályán, hogy ilyen jó eredményt érhetek el.”

Venla Harju: “Lehet, hogy nagy megkönnyebbülés a csapatnak, hogy végre összejött az érem, de én magamért futok. Eléggé meglepett, hogy ideértem a dobogóra, mert többször is belehibáztam.”

Szuromi Luca: “Tetszett a mai középtáv  technikás terepe. A célterület egy homokos bányaterületen volt, ami az átfutást és befutást megnehezítette. Sajnos több hiba maradt benne, mint szerettem volna, de mivel első felnőtt VB futamom volt, nem vagyok elégedetlen. Nagyon izgultam amiatt, hogy Regi utolér, mert ebben az évben nem először indult utánam… de a pályán szerencsére már nem gondoltam erre.”

A férfiaknál a nap kérdése az volt, hogy Thierry Gueorgiou, akit a “középtáv királya”-ként emlegettek, miután 2003 és 2011 között hétszer lett világbajnok ezen a távon, élete utolsó egyéni VB futamán győzni tud-e? A francia nem bírt hibázni és ugyan a pálya különböző szakaszain akadt nála gyorsabb versenyző, de összességében 25 másodperc előnnyel nyert. Tizennegyedik világbajnoki címét gyűjtötte be, a nyolc középtáv és a négy hosszútáv mellett egy-egy sprint és váltóból áll a kollekció. Ő volt az első versenyző, aki az összes akkori VB számban nyerni tudott, mikor a 2011-es hazai rendezésű világbajnokságon a korábban többször elbukott váltógyőzelem is összejött. Az ezüstérmet Fabian Hertner, a bronzot pedig Alekszander Kratov nyakába akasztották, akik ezzel megismételték 2014-es, korábbi legjobb eredményüket ezen a távon. Baumholczer Máté a 38. hellyel eddigi legjobb világbajnoki helyezését érte el, Bakó Áron 53. lett.

Nyilatkozatok:

Thierry Gueorgiou: “Nehéz ezt szavakba önteni. Tavaly október óta tudom, hogy ez lesz az utolsó versenyem. A fizikai felkészülésem nehezen indult, de végül jól sikerült. Viszont az érzelmi oldalra nehéz felkészülni. Tegnap kikapcsoltam a telefonom és igyekeztem pihent és derűs lenni. Nem volt tökéletes futás, de ezen a terepen talán nem is lehet tökéletes versenyt futni. Hogy melyik arany a legkülönlegesebb számomra? Az első középtávú és a társaimmal szerzett váltó.”

Fabian Hertner: “Nagyon örülök, hogy az elmúlt évek sérülései után ismét itt lehetek. A tegnapelőtti verseny nagyon kemény volt, de megtapasztaltam, hogy megvan a sebességem a jó eredményhez. Thierry hatalmas egyénisége a tájfutásnak, remek érzés, hogy klubtársként számos Jukola és 10mila siker részesei lehettünk közösen.”

Alekszander Kratov: “Nagyon kellemes meglepetés ez az eredmény. Fizikailag egyértelműen a várakozás felett sikerült a verseny, mivel az elmúlt hat hónapban sérüléssel küzdöttem, így az edzéseimnek csak 20%-át tették ki a futások.”

Baumholczer Máté: “Az egész úgy kezdődött, hogy lekéstem a beállásomat. Az volt a tervem ezen a technikás terepen (tényleg hasonlít kicsit Szabadszállásra), hogy minél kevesebbet hibázok, és lassan megyek, ha kell. Sikerült jól kezdenem, ám a hatosra jött egy hatalmas hiba (másfél perc). Kezdtem mentálisan is fáradni és egy parányit rossz irányban indultam el az ötösről, majd mikor már bőven oda kellett volna, hogy érjek a pontra, csak mentem tovább… Itt utolértem egy britet, aki sokszor megmutatta, hogy tudnék én gyorsabban is futni, de többször rossz irányba indult el a pontokról és egyszer csak eltűnt. A hatosra elkövetett hibámtól eltekintve maximum egy percet hibáztam, és ha azt el lehetne felejteni, most nagyon elégedett lennék. Persze így is a legjobb egyéni eredményem. Kíváncsian várjuk a váltót, úgy tűnik, ezen a terepen bármi megtörténhet.”