Szeptemberi elnökségi ülés

Megszavazták a versenyrendszer változását.

Az élsport eredményességét javító program már másodszor került az elnökség elé, ezúttal a korábbi kérésnek megfelelően az egyes fejezetek kiegészültek a hozzájuk tartozó költségekkel. Az MTFSz költségvetésére a legnagyobb kihatással az ösztöndíjprogram beindítása lenne, ami éves szinten több milliós tétel. Az elnökség akkor látja értelmét a program beindításának, ha ehhez a személyi feltételek biztosítottak lesznek egy alkalmas programmenedzser személyében.

Less Áron folytatta a költségvetés első félévi végrehajtásáról szóló beszámolóval. Jól alakult eddig az idei év, mind a kiadások, mind a bevételek terén a tervezettnél jobban áll a Szövetség, az idei költségvetés várhatóan plusszal fog zárni.

A területi szövetségek helyzete és annak rendezése volt a következő napirendi pont. Less Áron ismertette a Sporttörvény és az MTFSz Alapszabályának ide vonatkozó szakaszait. Összességében a megyei szövetségek által ellátott legfontosabb feladat a megyei Diákolimpia megrendezése és a versenybíróképzés, a többi feladatukat inkább a klubok és az MTFSz végzi el. A megyei szövetségek jelentős része alig végez tevékenységet, sok helyen jelentős konfliktusok vannak a klubok között. Felmerült, hogy jelen formájukban szükségük van-e a megyei szövetségekre illetve hogyan lehetne őket ösztönözni arra, hogy jobban működjenek. Az elnökség úgy döntött, hogy a megyei szövetségek működjenek tovább a jelenlegi keretek között, de a Szövetség időnként vizsgálja felül, hogy hogyan lehetne segíteni a tevékenységüket.

Kovács Gábor számolt be a versenyrendszer reform állásáról. A munkacsoport által készített anyagot a közelmúltban megkapták a tagszervezetek, az ő javaslataik áttekintése után alakult ki a mostani előterjesztés, ami már a rendszerszintű módosításokat tartalmazza:

  • A versenyrendszer háromszintű marad (kiemelt, országos, regionális).
  • 2019-től hat kiemelt futam lesz: a három VB-szám (középtáv, rövidtáv, normáltáv) OB döntője mellett egy tavaszi háromnapos válogató verseny három futama (középtáv, rövidtáv, normáltáv).
  • A válogató verseny rendezési jogát pályázaton lehet elnyerni, ahol az elbírálás kiemelt szempontja az adott évi világversenyekre (elsősorban Felnőtt és Junior VB) releváns terep.
  • Az országos rangsoroló verseny rendezésének feltétele az előző évben elért 150 versenyengedélyes rajthozálló. Az ellenőrző bíró személyét január 31-ig meg kell adni, és a Versenybíróságnak jóvá kell hagynia. Hétköznap csak többnapos verseny összetettbe számító futama lehet országos rangsoroló verseny.
  • A regionális versenyek további adminisztrációs könnyítéseket kapnak.
  • A bajnokságok közül a rövidtávú, a középtávú és a normáltávú kiemelt lesz.
  • Jelenlegi formájában megmarad az éjszakai és a három váltóbajnokság (erdei, sprint, egyesületi).
  • A hosszútávú bajnokság megmarad, de nem számít a bajnoki pontversenybe.
  • Megszűnik a hagyományos csapatbajnokság.
  • Új bajnoki versenyszám egyelőre nem lesz.
  • Az összetett bajnokság megszűnik.
  • Munkacsoport alakul az összevont ranglista megvalósíthatóságának vizsgálatára, végső döntés ez alapján várható később.
  • Kötelező lesz a Hungária kupa keretében váltóversenyt rendezni.
  • A színkódos versenyek minősítése egyszerűsödni fog, ennek a szabályozása télen fog megszületni.

A reformhoz kapcsolódóan elfogadta az elnökség az új Nyilvántartási szabályzatot, amiben már szerepel a napi versenyengedély fogalma. A szabályzat megfelel a tavaszi közgyűlési döntésnek és igyekszik minimalizálni a rendezők adminisztrációs terheit.

A junior szövetségi kapitány személyéről szóló napirendi pont következett. Az elnökség a júniusi ülésén döntött a pályázat kiírásáról, a szeptember 4-i határidőig egy pályázó jelentkezett, Zsigmond Száva. Az Élsportbizottság a pályázatát egyhangúan támogatta, így az elnökségi ülésen személyesen is ismertette elképzeléseit. Természetesen az első számú cél a jövő évi, hazai rendezésű világbajnokságra való felkészülés. Ennek érdekében havonta lesznek összetartások az aspiránsok számára, jellemzően releváns terepeken. Az összetartások alkalmával kiemelt hangsúlyt kap a csapatépítés. A hat válogató versenyből pontszámok segítségével történik a válogatás, nemenként egy-egy fő szubjektíven is bekerülhet a csapatba. A korosztályi átfedések miatt fontos az együttműködés a többi szövetségi kapitánnyal. A háttértámogatást nyújtó csapat tagjai Bakó Áron (edzések, elemzések), Kovács Filoména (mentális felkészülés), Pintér Ábel (operatív teendők), Sulyok Ábel (terepi munka), Zsigmond Vanda (csapatépítés) lesznek. Az elnökség egyhangúan megszavazta Zsigmond Szávát junior szövetségi kapitánynak október 1-től 1+1 éves időtartamra.

Kovács Balázs folytatta az utánpótlás-fejlesztési pályázatokról és a Diákolimpia lebonyolításáról szóló időközi tájékoztatóval. Az edzőtámogatások rendszere változatlan, a korábbi évekhez hasonló számokkal: 33 klub, 54 edző, 926 versenyengedélyes tanítvány. A nyári edzőtáborokra idén kilencen pályáztak, mind megvalósult és beküldték a beszámolót, jelenleg zajlik az elszámolás. A Diákolimpia minden megyében lezajlott, az országos döntőre Sopronban került sor, a részvételi adatok átlagosan jók voltak. A TF edzőképzés szeptemberben indul, hét fő tájfutót vettek fel, közülük ketten jelezték igényüket az MTFSz 50%-os támogatására.

Ehhez kapcsolódóan Less Áron tájékoztatott a szakedzőképzés aktuális feladatairól. A hároméves képzés idén indul, félévente négy háromnapos blokkban zajlik az oktatás, amiből egy napon csak sportági órák lesznek. Az órák nagy részét Dosek Ágoston tartja, de az MTFSz is közreműködik külsős előadók biztosításával.

Az egyebek között:

  • Döntött az elnökség az SZVSE számára a Junior VB kiadásaihoz szükséges kölcsön nyújtásáról.
  • Megköttetett a 2017-18-as tanév Diákolimpia döntője kapcsán a Magyar Diáksport Szövetséggel a szerződés.
  • Csökkent a tagszervezetek száma, mivel augusztusban megszűnt a Tapolcai Honvéd SE tájfutó szakosztálya.
  • A FISU kongresszusán a 2016. évi Egyetemi-Főiskolás Világbajnokság megkapta a legjobb 2016. évi világbajnokságnak járó kitüntetést, ezzel együtt az IOF kapta az „Év Sportszövetsége” díjat, ez a hír elég nagy publicitást kapott és a nemzetközi pozíciónkat is erősíti.
  • Végül Kálmán Péter tett javaslatot arra, hogy az MTFSZ marketing céljainak megvalósításához a Szövetség alkalmazzon heti 8 órás munkaidőben alkalmazottat diákszövetkezeti konstrukcióban, ezt az elnökség támogatta.