20171002_jec

Gárdonyi Csilla ezüstérmes a Junior Európa kupán!

Egy negyedik helyet is gyűjtött.

Ausztriában, a magyar határ melletti Fürstenfelden rendezték a Junior Európa kupát. A házigazda egyesület a Zalaegerszegi TC helyi testvérklubja volt, a térképeket pedig Tóth Gábor készítette. A négy kategória (18 és 20 mindkét nemben) összesen kb. 270 versenyzője három számban mérhette össze a tudását: pénteken délután egy erdei váltón, szombaton hosszútávon, vasárnap pedig sprinten. Erős mezőny gyűlt össze, 19 ország futói indultak, köztük skandinávok is teljes, 24 fős csapattal. Magyarországot három-három lány és fiú képviselte a fiatalabb kategóriában. Az erdei versenyeket az errefelé jellegzetes, árkokkal szabdalt terepeken, a sprintet pedig Fürstenfeld központjában rendezték.

A váltón a lányoknál bravúrosan kezdett Gárdonyi Csilla, első helyen hozta a magyar váltót. Sárközy Zsófia szépen tartotta magát a második körben és a norvég-svájci-francia hármas mögött egy jó perccel bejött a negyedik helyen. Az utolsó futók között aztán a hétszeres junior világbajnok Simona Aebersold a hetedik helyről, két perc hátrányból is az élre repítette a svájci egyes váltót, éppen saját honfitársait szorítva a második helyre is, az oroszok lettek a bronzérmesek. Király Boróka a 11. helyre hozta be a mieinket.

A fiúknál az első körben nem dőlt el semmi, két norvég váltó jött az élen, Szalay Levente a 34. helyen érkezett. A második futóknál a svédek és a csehek két percre leszakították az üldözőket, Veszelszki Barnabás a 36. pozícióban váltott. A végén a csehek voltak erősebbek, fél perccel verték a svédeket, a harmadik helyen Svájc érkezett. Péntek Márton a 37. helyen futott be.

A hosszútávú versenyen a juniorok között a svájci esélyesek nyertek. A lányoknál Simona Aebersold csak szűken tudta verni a hazai Johanna Trummert és a cseh Tereza Janosikovát; a fiúknál Joey Hadorn viszont három percet adott a mezőnynek. Ifiben is nagyobb különbségű elsőségek születtek: a lányoknál a dán Ida Øbro, a fiúknál a norvég Elias Jonsson is két perc körüli előnnyel végzett az élen. A mieink közül Gárdonyi Csilla szerepelt a legszebben: a pálya harmadánál még vezetett, a dobogós helyezésért a célig harcban volt, és végül 21 másodpercre a dobogótól negyedik lett. A további magyar helyezések: Király Boróka 29., Sárközy Zsófia 40., Szalay Levente 37., Péntek Márton 55., Veszelszki Barnabás 59.

A vasárnapi sprint nagyon futós pályáin a fiúk között mindkét kategóriában megismétlődött az előző napi eredmény: a junioroknál Joey Hadorn, az ifiknél Elias Jonsson ismét nem talált legyőzőre. Meglepetés született a junior lányok között, az orosz Anna Dvorjanszkaja megverte a svájciakat. Az ifi lányok küzdelme viszont meghozta a hétvége magyar érmét: a norvég Victoria Hæstad Bjørnst mögött Gárdonyi Csilla állhatott a dobogó második fokára!  Csilla négy átmenetet megnyerve végig partiban volt az élmezőnnyel és most a másodpercek is az ő oldalára álltak a végén. Jónak mondható Sárközy Zsófia 16. helye (50 másodpercre a dobogótól), Király Boróka sajnos rossz pontot fogott. A fiúk között Szalay Levente 49., Veszelszki Barnabás 60., Péntek Márton 65. lett.

Fotó: Juhász Júlia