20140416_etoc

Laáber Miksa 15. a TrailO EB-n

A magyar csapat a 10. helyen végzett.

A PreO verseny második napját rendezték tegnap. Az első naphoz hasonlóan most is nagyrészt növényzeti objektumok beazonosítása jelentette a feladatot a mezőny számára.

Para kategóriábana a két svéd, Michael Johansson és Ola Jansson közötti különverseny az előbbi javára dőlt el egy hibaponttal, a harmadik helyen az első nap is ugyanitt tanyázó finn Pekka Seppä maradt. Laáber Miksa tartotta jó formáját, ismét csak három pontot hibázott el a húszból, így összetettben a 15. helyen zárta a versenyt. Tóth Károly teljesítménye is javult, ennek ellenére a 44. pozícióból nem tudott előrébb kerülni.

Openben az első nap hibátlan finnek, Jari Turto és Antti Rusanen továbbra is százszázalékosak maradtak, így csak az idő döntött közöttük. A svéd Marit Wiksell jött fel a harmadik helyre, így csupán két nemzet tagjai alkották a két kategória dobogósait. Miháczi Zoltán csak egy hibát vétett, de a nagyon szoros mezőnyben (16 hibátlan és 21 egy hibapontos teljesítmény) így is kicsit visszacsúszott, és 21. lett. Bíró Fruzsina is javított, két hibapontjával előrébb jött a 65. helyre.

A csapatversenyben Finnország, Svédország, Oroszország lett a sorrend. A magyar csapat Miháczi Zoltán-Bíró Fruzsina-Laáber Miksa összeállításban a 10. helyen végzett (országonként csak egy csapat ér el helyezést).