Világkupa szezonnyitó Dániában

Idén Dániában startolt a Világkupa sorozat, a Birkerød központtal rendezett háromnapos viadal kimondottan ismert terepre vitte a mezőnyt, mivel jó pár éve errefelé rendezik a hagyományos, tavaszi dán edzőtábort, amin a fél világ részt vett már. A hosszútáv térképén – igaz, jó 5 éve – magyar csapat is edzett már, de ebből keveset profitáltunk, lévén most tőlünk nem utazott ki senki.

Az első versenyszám a hørsholm-i parkerdőben rendezett sprint volt, kifejezetten gyors, félig városi terepen. A sprinthez méltó, szoros versenyt a férfiaknál Anton Foliforov (Oroszország) nyerte a hazai Erik Skovgaard Knudsen, illetve az észt Lauri Malsroos előtt. A nőknél a favorit finn Marika Hara hozta a fogadóirodák elvárását, mögötte 5 mp-cel érkezett be Emily Benham (Nagy-Britania), harmadiknak pedig Eeva-Liisa Hakala (Finnország).

mtbo_danmark_long

Tömegrajtos hosszútáv, amely már ránézésre zavarba hozza az embert.

A második versenyszám a hosszútáv volt, amelynek tömegrajtos, kombinációs lebonyolítása igazi csemege, kevés rendező vállalja be (eddig leginkább Lengyelországban és Magyarországon volt rá példa). A versenyforma általában szoros küzdelmet hoz, és ebben most sem kellett csalódni, mindkét nemnél sprintbefutón dőlt el az érmek sorsa, a férfiaknál ebből Pekka Niemi (Finnország) jött ki a legjobban, megelőzve Davide Machado-t (Portugália), illetve Jiri Hradilt (Csehország). A nőknél a már-már veteránnak számító finn Ingrid Stengaard egy tanítani való, szép pontfogással előzte ki honfitársát, Marika Hara-t. Mögöttük még Emily Benham gyarapította érmei számát, ezúttal egy bronzzal.

Ingrid kilép az árnyékból. Hiába, a rutin.

A zárószámban, a vegyes váltón ezek után nem túl nagy meglepetésre teljesen tiszta finn győzelem született. Az már érdekesebb, hogy második lett Franciaország, megelőzve Csehországot. De legérdekesebb az osztrák vegyes váltó volt:

mtbo_austrian_team

Rivaldafényben az osztrák vegyesek.