20140616_jukola

A Kalevan Rasti zsinórban harmadszor nyerte a Jukolát

Az OK Pan Århus is megvédte címét a Venlán.

A világ legnagyobb váltóversenyét immár 66. alkalommal rendezték meg, ezúttal Kuopio központtal egy igazi skandináv, de a szokásosnál szintesebb terepen.

Szombat délután a 37. Venla női váltóra került sor. A címvédő OK Pan Århus Emma Klingenberg, Signe Søes, Maja Alm, Ida Bobach összeállításban simán nyert, már a második futóknál elszakadtak a mezőnytől, és végül folyamatosan növelve az előnyüket négyperces különbséggel érkeztek az élen. A dobogóra a Tampereen Pyrintö és az OK Linne váltója fért még fel.

Gyurkó Fanni az IFK Moras befutó embereként a 33. helyen érkezett. Kelemen Bernadett a második, Szerencsi Ildikó a harmadik futója volt a 61. helyen végzett Hämeenlinnan Suunnistajat csapatának.

Este tízkor startolt a hétfős férfi váltók versenye. Az első négy körben változatos volt a verseny, mindegyiknek a végén más klub vezetett. Az ötödik futóknál Øystein Kvaal Østerbø révén az IFK Lidingö jött egy perc előnnyel, miközben az esélyesek (Kalevan Rasti, Halden, Kristiansand) beragadni látszottak a 4-10. helyen több, mint öt perc lemaradással.

A hatodik futók után még mindig az IFK Lidingö vezetett egy másodperccel a Södertälje Nykvarn előtt, de Fabian Hertner felhozta a Kalevan Rastit a harmadik helyre 2:42 hátránnyal. Thierry Gueorgiou eredhetett Jonas Leandersson és Fredrik Johansson nyomába. A pálya harmadánál érte őket utol és az élre is állt, ráadásul onnantól ugyanazt a kombinációt is futották. Leanderssont három kilométerrel a vége előtt, Johanssont pedig az utolsó pontra menet sikerült leszakítania a franciának, aki ezzel ötödik alkalommal hozta be a Kalevan Rastit első helyen a Jukolán.

A magyar versenyzők közül Lenkei Zsolt váltója, az IFK Moras végzett a legelőkelőbb helyen, tizenkettedikek lettek, Zsolt második futó volt.

További információk a verseny honlapján: http://www.jukola.com