2010. február 09., kedd

Utolsó frissítés:2010.02.07. 11:04:20

Itt vagy most: Kezdőlap

Eldőlt, kiknek drukkolhatunk

E-mail Nyomtatás PDF
Az MTFSZ elnöksége június 29-i ülésén megszavazta az idei felnőtt világbajnokságon résztvevő csapatot.

Az elnökség elé az alábbi anyag került:

"A Válogató Bizottság három tagja (Borosznoki László, Hegedűs Zoltán, Less Áron) a hosszútávú válogató verseny estéjén ülést tartott, amelyen közös javaslatot sikerült találni a VB-csapatokra vonatkozólag.

A döntés a női csapat esetében egyszerűbb volt, mivel Ők az utolsó válogató versenyt követően a szövetségi kapitány felé közös, a válogatásban részt vevő lányok által elfogadott javaslatot terjesztettek be. A javaslatot a Válogató Bizottság megtárgyalta és elfogadta. A váltóba a két stabil ember mellé (Makrai Éva és Szerencsi Ildikó) Gyurkó Fannit jelölte. Gyurkó Fanni stabil, rutinos kezdőember, jelenlegi legnagyobb problémáját sérülései jelentik. A válogató versenyeken stabilabban teljesített, mint közvetlen riválisai. Kelemen Bernadett idén nem igazán találja formáját, míg Őry Eszternek több rutint kell szereznie.

A férfi csapatból a válogató versenyek eredményei alapján is kiemelkedett Kovács Ádám és Lenkei Zsolt. Az egyéni számaik kiválasztásánál egyetlen tényezővel korlátoztuk Őket: a középtáv - sprint - váltó triplázást tiltottuk, mivel a váltó elsőbbséget élvez. Kovács Ádám az idén a szokásos sprint helyett a középtávot favorizálja, mivel azt hazai terepén rendezik. Gösswein Csaba az utóbbi két hónapban sérüléssel küszködött, beválogatása korábbi eredményei alapján történt. A Válogató Bizottság nagyon fontosnak tartja, hogy legalább a váltóversenyre felépüljön és esetleg egyetlen versenyszámként a váltóban fusson. Arról, hogy fusson-e és mit, augusztus 1-ig hoz döntést Hegedűs Zoltán.

Domonyik Gábor miskolci születésű versenyző, a Bükkben tanult meg tájfutni. Ez a középtávú és váltóversenyeken nagyon jól jöhet. Szabó András szintén bükki kötődése miatt lett a középtávon tartalék (a sprintversenyen fut), helyette a VB váltó tartalékjának Domonyik Gábort jelöltük. A váltó másik (egyenrangú) tartalékja Zsebeházy István, aki egyébként a sprintszámban fut.

A hosszútávú verseny harmadik indulójának Dénes Zoltánt jelöltük. Zoli a válogató versenyen futotta be magát a csapatba. Itt Józsa Gábornak is lett volna esélye a csapatba kerülésre, de Ő úgy gondolta, hogy ez nem reális, így előzetes értesítés nélkül hagyta ott az edzőtábort a válogató versenyek után. Helyette itt tartaléknak a szintén rutinos Vonyó Pétert jelöltük. a sprintverseny tartalékja Kerényi Máté lesz. Mindketten sokat tettek a csapatért a felkészülés során és kevésen múlott, hogy nem jelöltük Őket a csapatba.

A váltóversenyen való minél eredményesebb szereplés érdekében továbbra is ellenezzük a középtáv - sprint - váltó triplázást.

A javaslatról Hegedűs Zoltán szóban tájékoztatta a válogatott versenyzőket, akik elfogadták a javaslatot. Minden, a felkészülésben résztvevő versenyzőknek megköszönte az elmúlt évek, hónapok során mutatott lelkesedést és sok sikert kívánt a Világbajnoki szerepléshez.

Nők
Gyurkó Fanni: sprint, hosszútáv, váltó
Kelemen Bernadett: középtáv, hosszútáv; tartalék: váltó
Makrai Éva: középtáv, váltó
Őry Eszter: sprint; tartalék: középtáv, váltó
Simon Ágnes: sprint
Szerencsi Ildikó: középtáv, hosszútáv, váltó
Tartalék (nem utazó): Domján Zsuzsanna hosszútáv, Hrenkó Ivett sprint

Férfiak
Dénes Zoltán: hosszútáv
Domonyik Gábor: középtáv; tartalék: váltó
Gösswein Csaba: középtáv, váltó
Kovács Ádám: középtáv, hosszútáv, váltó
Lenkei Zsolt: sprint, hosszútáv, váltó
Szabó András: sprint; tartalék: középtáv
Zsebeházy István: sprint; tartalék: váltó
Tartalék (nem utazó): Kerényi Máté sprint, Vonyó Péter hosszútáv

A rajtsorrend-választást a válogató versenyek eredménye döntően nem befolyásolja.

A válogató versenyek részletes eredményei és térképei az MTFSZ honlap versenyek menüpontjának versenynaptár alpontjában, a június 25-26-i válogató versenyeknél találhatóak."

Az elnökség a beterjesztett anyagot 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el.

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Szavazás

Milyen az új honlap >>






Eredmények

Új hozzászólások