MTFSZ Portál

2010. július 31., szombat

Utolsó frissítés:2010.07.23. 19:02:54

MTFSZ 2010. évi Közgyűlése

2009. december 16. szerda, 10:42 Molnár Péter Általános

Az MTFSZ elnöksége a 2010. évi Közgyűlést február 27-én (szombaton) 10 órára hívta össze. Meghívó itt.

< Előző		Következő >

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Biztonsági kód:

yvComment v.1.24.0

Hírek
Verseny
Nevezés
Dokumentumok

Véget ért a Főiskolás VB
10.07.23.
Radka Brožková és Matthias Merz a középtáv bajnokai
10.07.22.
Főiskolás VB sprint
10.07.21.
Kettős svájci győzelemmel indult a Főiskolás VB
10.07.20.
Tájoló 2010/5.
10.07.18.

Friss blogbejegyzések

Marosffy Dániel: Back to life

Lassan két hete, hogy megjöttünk Portugáliából, legalább is testben, mert az a hét máig is kísért és beárnyékolja a hétköznapokat. Nem a versenyek, elsősorban - amit szégyenkezve vallok be, mert tiszteletlenség egy VB-vel szemben - hanem az egész hét pezsgése, különcsége és dekadenciája, egyszóval minden, amiről nem is tudtam, hogy mennyire hiányzik az életemből. Múlt héten még néha felriadtam, hogy 'nahát, otthon vagyok', most már inkább csak nosztalgiával gondolok rá, ha valami eszembe juttatja, amire persze számtalan alkalom adódik, a Facebook azóta is tobzódik az ott készült képekben, én meg egész komoly addikcióra tettem szert, hogy el ne kerüljek egy-egy kommentet.

Az utolsó érdemleges versenyem a VB-hét keddjén a hosszútáv selejtező volt, az akkor eléggé megviselt, kicsit bele is betegedtem, ráadásul feleslegesen, de legalább elmondhatom, hogy mindent megpróbáltam és nem maradt kihasználatlan tartalék. Azóta komoly terhelés nem ért, hiszen a B-döntőbe csak annyi energiát fektettem, mint egy közepes edzésbe. Így még szórakoztató is volt, csak eléggé magányos, a pályán szó szerint egy lélekkel sem találkoztam, leszámítva pár szántóvetőt, akik lelkesen mutogatták, hogy merre kell menni, illetve a pontőrök összeaszott, az élet jeleit még éppen mutató földi maradványait. Az utolsó két átmenet egyébként ugyanaz volt, mint mindenki másnak, így alkalmam nyílt összehasonlítani magam DH-ban Brigivel, mi tagadás, félve néztem meg a részidőket, de megnyugodva láttam, hogy kislányokat még félgőzzel is le tudok nyomni. Apró örömök az életben.

Megfigyelésem, hogy világversenyek után egy ideig teljesen felesleges nekem hajtani, úgysem fog menni, így a VB-t követő hét edzésmunkája éppen csak túlmutatott az átmozgatáson, illetve áldozata lett ennek a Hungária Kupa mellé rendelt bringás kiegészítés is. Ez tisztán pszichés kérdés, nem az egyébként indokolatlan fizikai fáradtság akadályoz ilyenkor, hanem egyszerűen nincs kedvem erőt vinni a mozgásba, valahogy úgy érzem, az akaratot felhasználtam a fontos versenyre, most tessék engem békén hagyni olyan gyerekségekkel, hogy ki a gyorsabb.

Ennek ellenére belevágtam, igaz, az első napot objektív okból (munka) kihagyva, így az amúgy is megtépázott esélyeim még jobban lecsökkentek, hiszen gyakorlatilag nyernem kellett volna a napokat a sikerhez, arra meg a fentiek értelmében nem nagyon voltam feljogosítva. Ellenfélnek ott volt László, aki a tőle megszokott módon teljes harci készültségben nyomta, kicsit túl is pörögve az esemény jelentőségét, amit persze nem lehet tőle zokon venni, ez az ő erőssége. Csak éppen nekem kell azzal az ellentmondással megbirkózni, hogy miközben elméletben nem érdekel az eredmény, a gyakorlatban zavar, hogy kikapok. És valahogy nem hiányzik, hogy az utóbbira még minden lehetséges alkalommal fel is hívja a figyelmemet. De még csak második sem lehettem, mert jött Michael Sommer, a földrajzilag nehezen allokálható dán válogatott, aki nőügyből kifolyólag éppen Magyarországon tartózkodott, és akkor már jól megmutatta, hogy milyen a mienknél eggyel magasabb szinten a tájbringa. Harmadiknak meg ott volt Ege, aki előtt kalappal le, mert mindezt a futó versenyek levezetéseként csinálta. Azért ez érződött is az eredményein, a pénteki napot még nyerte, de utána már erősen fáradni látszott, és csak az volt a kérdés, hogy mennyire rontja el első napi győzelmét. Hát, nem eléggé, úgyhogy nekem jutott a dicsőséges negyedik hely.

Azért meg nem bántam, mert egész szórakoztató versenyek voltak. A Dörgő-hegy nem egy kimondott bringás csemege, Puffyéknak tehát fel volt adva a lecke, hogy itt használható pályákat tűzzenek ki, és a szerény lehetőségekhez képest ez sikerült is. A térképeket már ennyire sem tudom megdicsérni, érződött rajtuk, hogy még jó pár napot elbírt volna az utak besorolása. Azon kívül, hogy szokás szerint voltak olyanok, amelyeket egyszerűen nem minősítettek - ezek valamilyen rejtélyes okból időszakos vízfolyásként szerepeltek - a többi is teljesen esetleges volt, szinte függetlenül attól, hogy minek jelölték vagy lehetett haladni vagy sem, az ember tehát elővette a fatalista hozzáállást, és az útvonalválasztásba belekombinálta azt is, hogy legfeljebb majd csodálkozik. Ez lehetett pozitív is, mint például a második nap hármas pontjára menet, amely pöttyözötthöz képest igen jó minőségű út volt, ennek az ellentétét - szerencsére - csak az előző napi rémmesékből ismerhettem, ott állítólag egy hívogató, nagy dózer kényszerítette tolásra a mezőnyt. Utólag látva a fiam térképeit azt is megállapítottam, hogy talán kár is volt hozzányúlni a jelkulcshoz, az eredeti futó-verzió ugyanis sokkal kifejezőbb volt, elsősorban a láthatóság tekintetében, amely bevallottan nagy hiányossága a bringás jelkulcsnak. Azokon a térképeken tisztán látszott, hogy a második nap egyetlen izgalmas átmenetében a 4-5. között a völgybe levezető pöttyözött utat nem fogom észrevenni, mivel felhagyott út,, sőt, annak is inkább csak emlék, hasonlóképpen az előtte levő átvágást a kanyarban, nem is beszélve a hármas pont környékéről, amelyen egyszerűen nem bírtam kiigazodni, igaz, ebben az is benne lehetett, hogy az előző napi futó rajt frissen kitaposott ösvénye értelemszerűen nem szerepelt a mi térképünkön, meg aztán a 7500-as méretarány is sokkal olvasmányosabb, mint a 20000-res.

A térkép hiányosságait és a pálya esetlenségét azonban kárpótolta a verseny-élmény. Második (részemről első) nap hat perccel mögöttem induló Michael elől menekültem, és ez majdnem végig sikerült is, igaz, már az 5. után láttam, szembe jött a nyiladékon, nyilván belül a hat percen. A 7. után megint láttam, ő nem vállalta be a direktbe menő pöttyözöttet, így csak kicsit került közelebb, még a 8-on is sikerült megúsznom, de a 9. előtt közvetlenül menthetetlenül besöpört. Ez nem is volt annyira meglepő, de hogy innen még másfél percet adott nekem, az már számomra az ezotéria határait súrolja. Igaz, nem mentünk együtt, én jobbnak láttam a 10-re a második úton menni balra, ő pedig elcsörtetett az elsőn, ez lehet, hogy hiba volt, részemről, de hogy ebben hol volt egy teljes perc?! Térkép alapján én nem látok érdemi különbséget...

Második nap (középtáv)

A sprinten megfordultunk, ő ment előttem két perccel, és valószínű volt, hogy nem fogom be, de azért a szembe jövő szakaszokon szépen lehetett követni, hogy mennyire távolodik, és ez is közel olyan hajtóerő, mintha együtt nyomnánk. A kettesen ráadásul - nagy meglepetésemre - megfogtam Egét, aki benézett egy elágazást és éppen végzett egy nyolc perces hibával, amikor ráakadtam. Első lendületből simán letettem, ami nem nagy dicsőség azok után, hogy ő már napok óta duplán versenyzett. Ráadásul olyan nagyon nem is maradt le, végig ott jött fél percen belül mögöttem, a végén meg valami fizikai csoda révén, valószínűleg a föld felett lebegve, még vissza is előzött, miközben én a tengelyig érő homokban próbáltam éppen mélyszántást végezni. László ezen a napon kiszállt a küzdelemből, a 7. után defektet kapott és szorgos pumpálással próbálta életben tartani a kerekét, ami persze időbe tellett, és még csak nem is sikerült makulátlanul. Az utolsó érdemleges részidőnk 38 mp eltérést mutatott az ő javára, ebből még bármi is lehetett volna, de legvalószínűbb, hogy kis különbséggel kikapok. Így ezen a napon második lettem. De minek.

Harmadik nap (sprint)

Most viszont elhatároztam, hogy tényleg és egészen komolyan pihenőre fogom magam, olyannyira, hogy egyáltalán nem szándékozom egy ideig se bringázni, se úgy általában edzeni. Ilyet évek óta nem csináltam, a leghosszabb kihagyás évtizedre visszamenőleg pár nap lehetett, néha vissza is hallom, hogy túlhajtom magam, így indokolt lehetne egy több hetes, akár hónapos tétlenség is, csak az a kérdés, hogy meddig fogom bírni, mert az eddigi három nap után is már kezd fájni a lábam és lassan eluralkodik rajtam az ismerős érzés, hogy mozogni kell, különben begolyózok. Az meg most végképp nem hiányozna.

Lost in the forest: Croatia Open 2010 bónusz

Németh Bence: Hungária Kupa

Éppen csak megérkeztünk Montalegréből, csak úgy belecsöppenve a Hungária Kupába. Eléggé el voltam fáradva, nagyon nem is tudtam komolyabban venni a dolgot, csak mint egy kísérő versenyt (mivel az is), sőt a beharangozója is nagyon szépen csengett: középtáv - középtáv - sprint.

Ez ugye nagyjából 50 perces győztes időket ígér, meg pörgős pályákat. Na első nap volt itt minden, ami a valóságnak nem felet meg, 30km, 85 körüli győztes idő, meg egy csomó szívás.

1. nap

Na szóval első nap, középtáv. Tök jó. Gondoltam először. Tök jól bemelegítettem, majd rajt után szembesülnöm kellett a tényekkel. Alig telt el pár száz méter, tolnom kellett a gépet. Mellékesen egy dózer úton. Aztán miután leküzdöttem a homokot, végre tudtam haladni a pont felé normális tempóban.

A pálya tapasztalataim szerint főleg az útvonal választásra lett tervezve, minden átmenetben is volt minimum két lehetséges, de ezekből olyan igazán jót ritkán talált az ember. Kicsit szívatásnak éreztem a dolgot, de rá kellett jönnöm, hogy a terep alkalmatlan erre.

A pálya vonalvezetése nem volt a legszebb, végig csiki-csuki, de ez most csöppet sem zavart, örültem hogy tudom mi fog következni, ha ugyanarra visszamegyek.

Jöttem is rajta jó sokat, de ezzel nem nagyon voltam egyedül, nem sok vidám célba érkezőt láttam, ez vigasztalt.

2. nap

Aztán másnap jött a következő felvonás, amikor megtudtam, hogy ez másik kivágaton lesz akkor kicsit fellélegeztem, hogy még van remény, talán jobb lesz mint előző nap, de nem bíztam semmiben.

A bemelegítés szót gyorsan kitöröltem a tudatomból, hogy majd az első néhány pontra menet bemelegítek, hisz a pálya csak 3km-el ígérkezett rövidebbnek, de a szint a duplája volt.

Aztán így is lett, az egyes pontra megmásztam az egész Bakonyt, nagyon jól be is melegedtem, kicsit lassú voltam persze, de csöppet sem zavart.

Szépen jöttek sorban a pontok, már egész elkezdtem élvezni a dolgot, nincs semmi szívatás, de aztán jött a 4es-5ös átmenet. Az optimális utat persze elméletben megtaláltam, gyakorlatban se híre, se hamva. Neki ereszkedtem a völgynek, az egész járhatónak tűnt. Jó is volt, egész a patak, meg csalánmezőig.

De nagy nehezen ezen is átküzdöttem magam, jöhetett egy újabb kiadós mászás, de innentől gyerekjáték volt.

A győztes időnek persze itt sem volt köze a középtávhoz, bár már közelített hozzá. :) Úgyhogy begyűjtöttem magamnak egy 100%-ot 2. napra.

3. nap

Aztán utolsónak jutott egy sprint. első ránézésre nagyon aranyosnak tűnt, de azért tényleg meg volt 10km. Teljesen jó volt, azt a tényt leszámítva, hogy a felázott homokon sem lehetett helyenként haladni, a térkép meg 50%-os tekerhetőnek ábrázolja.

A pálya vezetése elég hülyén ment, megint csiki-csuki volt az egész, igazi 'dejavu' érzésem volt az első napról, csak itt kevesebb bozóttal, meg kidőlt fával kellett megküzdenem.

A sprintnek egy nagyon kicsit hosszú volt, ezt a győztes idő is mutatja, de minden képen ez volt a hétvége fénypontja.

Ezt a számot is nyertem, meg összetettben is az egészet. Sőt sikerült Annának és Lászlónak is odavernem, azért ennek örülök. ;-)

A díjazás pedig felül múlta elképzeléseim, a párna jól jött volna a legelején a sátrazáshoz, a söröskorsóval mindig lehet mit kezdeni, az L-es sárga napi győztes póló meg jó lesz alvósnak. :)

Barkász Dániel: Kopaonik Open

Lost in the forest: Croatia Open 2010

Az egyik idei tájfutó fórum témája volt, hogy sportágunk extrém-e, ugyan nem ismerem az ott elhangzottakat, de ha egy kezdő ezen verseny alapján ítélkezne hangos igennel felelne, azt hiszem. Miért is volt extrémnek nevezhető ez a verseny kiderül a postból, szóval jó olvasgatást :)

Júli 12-én délelőtt indultunk Füredről 8-an, 6 óra kocsikázás után már Gerovo-ba is érkeztünk, gyors jelentkezés és sátorverés után – most hamar a lényegre térek - már a helyi kocsmában ittuk a finom hideg Karlovackot. Érdekes sör egyébként, a csapolt verziónak teljesen más íze van, mint az üvegesnek, jóval kesernyésebb annál. Ez a sör a kis falu mind a 4(!) kocsmájában 10 kunába került (kb. 400HUF), az itthoni árakhoz viszonyítva bizony nagy sebességgel ürültek a pénztárcák. A horvátok másik kedvence az Ozujsko, de ennek undorító saras víz íze volt, így az előbbinél maradtunk. Említettem, hogy 4 kocsma volt, de ami még jobb, ebből 3 egymástól szinte centire 20-20 méterre helyezkedett el. Döbbenetes egyébként, ahogy a helyi jómunkások kocsival vagy akár kamionnal leparkolnak az egyik előtt, beugranak egy felesért, majd hajtanak tovább. Rendőrt nem is láttunk sűrűn, de nincs is rájuk szükség, a faluba vezető 15-20 kilométeres szerpentinen hamar kihullnak a puhányok.

Másnap aztán energiával feltöltve elugrottunk Delnicébe edzeni a mecsekihez hasonló töbrös terepre, és én itt nyugtáztam, hogy meglepetés nem érhet. Ugyan a pályaadatok ismeretében gyanút foghattam volna, első napon F21A-ban 3.1km-re szabták a kört (E-ben 4 kili volt), ezt hívták a middle distancenek. Az első ezen 47:30-at produkált, én két nagy keveréssel 58:43-at futottam. Vagyis sétáltam. Próbáltam valami futómozgást imitálni, de az egész terep egy sziklamezőhöz hasonlított, töbrökkel. Sokan csak egyhelyben álltak, és próbálták megkeresni éppen merre kóvályognak, igazából futó embert elvétve láttam. Az egészhez még hozzátartozik a 30 fokos meleg - majdnem egész héten szauna közeli élmény biztosított - ami közrejátszott abban, hogy a nyúlfarknyi pályán, úgy elfáradtam, mint itthon egy 10 kilis, 400 szintes derbin.

De szerencsére másnapi Opatijában tartott sprinten volt lehetőség kipihenni a fáradalmakat, a tenger hőfoka bőven 20 fok felett volt, egyedül a betonos strandok rontottak az összképen. Maga a verseny központját is egy strandon alakították ki, befutás után mindenki rögtön mehetett a tengerbe. A térképfelvételem után kb 15 mp-et gondolkodtam az egyesen, és természetesen rosszul választottam, ami után egyszerűen képtelen voltam ráérezni a terepre.

A szabadnapon újabb edzés Fuzinében, utána a közeli Vrelo barlang megtekintése, ami szép cseppkőbarlang, csak meglehetősen rövid. Este a delnicei étteremben Dani bevállalta a tintahalat krumplival mert azt hittük apróhús :). Finom, bár enyhe gumis íze van, másnap én is ilyet ettem. A verseny harmadik napján megint lábtörő terepen szaggathattunk, a kettes átmeneten kemény 10 percet produkáltam. Ez megint elképesztő volt, még az első napinál is nagyobb sziklák, mászni alig lehetett, nem hogy futni. Gyakorlatilag az egész domb egy darab széttört kőből állt össze. Itt a logikus útvonal a domb megkerülésével vezetett egyébként. Kíváncsi vagyok hányan jöttek rá?? Az 1-4 pontok tényleg extrém voltak.

A negyedik napon kisebb-nagyobb töbrökkel tarkított középhegységi terep, ez nem okozott sok problémát, két nagy hibától eltekintve. Az eső szemerkélt egy kevesett előtte, a levegő lehűlt, viszonylag normális tempóban végigmentem a 8.8-as pályán.

Fura módon az ötödik nap pont hétfőre esett, nem értem miért éppen kedden kezdődött a verseny. Ez a terep töbrös lapos karszt, a futhatóság elég váltózó, néhol nagyobb sziklákat is láttam. Itt mentem a legjobbat.

Én+Árpi

A rendezésről pár szót. A versenyek helyszínével és a térképekkel minden rendben volt, a kb 600 résztvevő jól érezte magát, úgy gondolom. Mindegyik napi térkép laminált, jó minőségű, nyomdában készült. A nevezési díj, szállás nem volt drága. A helyszínekre is oda lehetett találni, bár az értesítő (bulletin) lehetett volna bővebb is, sok infó egyszerűen hiányzott. Az edzőterepek nem voltak kitáblázva, térkép nélkül nem találtunk oda, bár a versenyirodában a lány készségesen magyarázta merre vannak. Hatalmas negatívum a melegvíz hiánya! Igen, a tornatermező és sátrazó közel 300 ember egy héten keresztül 10-12 fokos vízben zuhanyozott! Jövőre talán ezt az apró hibát, remélem, kijavítják.

Pozitívumok

technikás, változatos terepek
könnyen megközelíthető helyszínek, útjelző táblák
kiváló minőségű térképek
kihívást jelentő pályák mindenkinek
strandon kialakított második napi versenyközpont
felkészült szpíker
olcsó nevezés, szállás

Negatívumok

HIDEG VÍZ!!!
a tengerparti terep viszonylag messze volt
kevés WC
drága büfé
túl nehéz pályák OPEN3-ban (NYK-nak felelt meg a rendezők szerint...)
hiányos értesítő

Aki szereti a szokásosnál keményebb kihívásokat, ne hagyja ki a jövő évi versenyt!

Németh Bence: Junior VB Portugália: Bankett

Németh Bence: Junior VB Portugália: Relay (9. nap)

Elkövetkezett az utolsó versenyszám ideje. Váltó. Nagy dilemma volt, hogy mit is állítsunk ki, na meg hogy hogyan. Első körben egy női volt a terv, de Roni és nagy Brigi hiányban szenvedtünk, így ez jegelve lett.

Így maradt egy junior fiú. A választék itt sem túl nagy, van egy ütőképes lányunk, Koós Brigi, aki már megmutatta többször, hogy tud valamit. Mellé társul Nagy Benő, akinek igaz még sok ideje van, hogy tényleg junior legyen, viszont amekkora vadállat, és amennyire fekszik neki ez a terep sok gond nem lehet, főleg, hogy eddig sem voltak túlságosan gondolkodós pályák. Na meg én. Az egyetlen aki mindkét feltételnek megfelel. Viszont nekem nem fekszik ez a terep, egyszerűen nem tudom elengedni magam lefelé.

Tömegrajt

Mindenesetre sok választás nincs, maradunk így. A sorrend megint nagy vitákat próbált kialakítani, de gyorsan elvállaltam a kezdő ember szerepét, lesz ami lesz. (Megjegyezem nagyon utálom, zavar a tömeg, a kombinációk)

Szóval eljött a rajt pillanata, a tömegből való kikeveredés nem okozott túl nagy gondot (éljen a felragasztós módszer!), sőt a tömeget is jól viseltem egy darabig. Az első pont kapásból megvolt egy kisebb bollyal együtt, aztán húztunk a kettesre. Itt, ahogy Anna is fogalmazna: kibaltázott sok szint következett. Egyáltalán nem zavart a mászás, sőt kifejezetten jól is esett, hogy vannak mögöttem lassabbak.

Fel egész a kettesig volt nagyjából 2 perc hátrányom, ami sokszorosára nőtt ezután. Amire felmásztunk arról most jöjjünk le. Meg is indult mindenki eszeveszetten, csak a spanyol, a portugál, a svéd meg én maradtunk. De leértünk mi is egy idő után, az élmezőnynek már se híre se hamva. Eltűnt a svéd is, de neki nem tartott sokáig a verseny, pár száz méter után utolértem. Defektelt.

Benő

Az átfutóig a spanyollal, egy orosszal és egy osztrákkal kerülgettük egymást, majd a kis-körön végleg eltűntek. Az orosz előttem, a többiek mögöttem. A kis-kör olyan volt mint Moha bá... szintes, mocskos, eszelős...

Itt sikerül egy kisebbet is hibáznom. Nem volt nagy, de pont elég, hogy az orosz elhúzzon, a spanyol meg utolérjen. Aztán végül bejöttem, elég kevés hibával, na meg minden tőlem telhetőt megtettem.

Brigi

A pálya nagy-része nagyon jó volt. A kis-kör nekem nem tetszett, elvileg 10 perc alatt kellett volna teljesíteni, nekem ez dupla annyi volt, Benő is csak 1 perccel tudott összességében jobbat jönni. Brigi nem szarozott, 5 percet hozott rajtunk.

Összesen 3 kisebb hibám volt, ami összesen maximum 5 perc. Többel nem tudnék elszámolni, esetleg még azzal, hogy túl sokat fékeztem a DH-ban. De ezzel egyenlőre nem tudok mit kezdeni, esetleg jövőre. Két év múlva meg már mindennek pöpecnek kell lennie. ;-)

Mindannyian nagyon szépen mentünk percekre voltunk az áhított, és célként kitűzött 6. helytől, de szerintem még ez a 8. hely sem rossz, főleg ilyen felállással.

Képek az egész VB-ről »

Marosffy Dániel: Egy ezüstérem margójára

Jól bevált recept, hogyha valakinek már nem megy, akkor dicsekedjen más sikereivel. Ezt fogom én most tenni, amire remek alkalmat ad, hogy kedvenc nyári sportágam nem mindennapi sikert könyvelhetett el tegnap, Anna EB bronzérme óta a legnagyobbat: Koós Brigi második lett a Junior VB hosszútávú számában.

Hogy ő ezt hogy élte meg belülről, azt nem tudhatom, de amit én láttam, az olyan felemelő és megható volt, amilyennel ritkán találkozik az ember. Szegényt napok óta üldözték a negyedik helyek, melyeket mindenki - velem az élen - csak azzal a megjegyzéssel dicsért, hogy lesz ez még jobb is. Nyomasztó tud lenni az ilyen teher, legyen valaki bármilyen erős és elszánt. Hogy mennyire komolyan vette, azt az előző napi light-weight depressziós roham is bizonyítja, ennyire introvertáltnak csak bemelegítéskor szoktuk látni, amikor már a futamra koncentrál.

Hogy ez utóbbi most hogy zajlott, arról lemaradtam, mert nem lévén érdekelt az A-döntőben csak a verseny közepén értem ki a célba, pont arra a hírre, hogy Brigitta Koós from Hungary is taking the lead at the first radio control. Soha rosszabbat. Igaz, hamarosan hozzátették, hogy Vinogradova kilenc teljes másodperccel jobbat ment, de ez elhanyagolható különbségnek tűnt a pálya felénél.

Innen aztán jó háromnegyed órán át csak lestük az erdőt, és vártunk valami hírt. Közben befutott Benő, olyan frissen mint aki két és fél órát nem a versenyen töltött, hanem a strandon. De egészen jót ment, sőt, még azt a hírt is meghozta, hogy Bence elvesztette a láncából a patentszemet és most azt keresi a homokban, úgyhogy rá egy ideig ne várjunk.

A második rádiós közvetlenül a cél előtt volt egy hegy tetején ahonnan már csak egyetlen hatalmas DH volt hátra. Innen az a hír jött, hogy Vinogradova már hat perccel(!) vezet. Még fel sem tudtuk ezt fogni, mikor Brigi megjelent a sarkon, majd a hamarosan bent volt a célban.

És innen a dráma. Az én megfigyelésem az, hogy a lányok nagyon ritkán hajtanak, általában csak elfogadják azt a teljesítményt, ami úgy adódik, bennük van, de hogy éles versenyszituációban tényleg minden tartalékot beleadjanak, az nem jellemző. Brigi ennek élő cáfolata volt, nem túlzás azt állítani, hogy alig állt a lábán befutás után, jó negyed óráig rossz volt ránézni.

Brigi első pillanatai a célban

Aztán ahogy oldódott a kimerültség, úgy vette át a hatalmat egy másik érzés, a meghatódottság. Kis sírás, boldog ölelkezés Lilivel, aki azért jött ki, hogy lássa a barátnőjét dobogón, és tessék, most itt van, megcsinálta. Majd a gratulációk hosszú sora következett, amely aztán Brigit végleg visszahozta a valóságba, és hamarosan ugyanolyan kiegyensúlyozott lett, mint szokott. Csak egy kicsit boldogabb.

Lilivel

Flower Ceremony

Kis szépséghibának maradt Vinogradova, akit úgy látszik, ezen a napon nem lehetett megverni, igazából még ekkor sem értettük, hogy tehetett szert negyven perc alatt hat perc előnyre, egy ideig reménykedtünk, hogy hátha diszkós, de nem, befutott és érvényes idővel ki is tették. Azóta már tudjuk, hogy pusztán nagyon erős, ami ezen az alapvetően fizikai pályán jól érvényesült, és nem a második felében volt kiemelkedően gyors, hanem az elején lassú, vagyis elaltatta a figyelmünket, esetleg talán hibázott is, aztán a második szakaszban apránként elhúzott. Csak a végső DH-ban kapott vissza egy percet.

Brigi útvonalába is bele lehet kötni egy pár helyen, de ezek nem komoly hibák, 2-3 perc talán, a győzelemhez egy illuzórikusan tökéletes kivitelezés sem lett volna elég.

Brigi pályája az útvonallal

De majd legközelebb. Brigiben továbbra is ott a lehetőség ilyen és ennél még szebb eredményekre, mert nem csak erős és ügyes, hanem rendkívül tudatos, fiatal korát meghazudtolóan érett versenyző.

Irigylem a jövőjét. Ha jobban meggondolom, már a jelenjét is.

Németh Bence: Junior VB Portugália: Long Final (8. nap)

Szóval nem tudom hol kezdjem. Tudjátok van az érzés, amit annyira vár az ember, majd nagyon gyorsan vége. Ez a VB-re is igaz, ma rendezték az utolsó egyéni számot. Tudtam, hogy a középtávon nem én vagyok a nyerő, a sprintet viszont bírom, az ment is. A hosszútávban reménykedtem én.

És nem is indult rosszul, teljesen hibátlanul, semmi cicózás. Csak úgy jöttek egymás után a pontok, kisebb hibákkal, na meg persze fáradással. De hiába volt 30km, meg 1100 szint, magamhoz képest fizikálisan jól bírtam nagyon.

Brigi VB 2.

Aztán jött egy fordító, méghozzá a váltó egyfolytában bedobálta a láncot a fogaskoszorú és a küllő közé. Ez kétszer még belefért, de harmadszorra annyira durván, hogy szét kellett szednem a láncot. Ez se nagy művelet ám, összesen fél perc, de voltam olyan szerencsés, hogy elhagytam a patentszemet.

Kerestem egy darabig, megölt az ideg, aztán lemondtam a versenyről és úgy folytattam a versenyzést. Megfordul a fejemben, hogy felfutok a pontig, és utána DH lesz úgyis, csak legurulok valahogy. De elvetettem az ötletet, ha meglesz a patentszem gyorsabb leszek.

Nem lett meg. Elindultam, de ennek már lőttek, a pontig el sem mentem, inkább elindultam lefelé. Ez sem tartott sokáig, nagyjából 200 métert haladtam, amikor kaptam egy első defektet. Na itt jött az a pont, hogy ez nem az én napom. Ezt a falun a cél felé vezető úton az összes kint álló rendező elmondta, tizedszerre már szinte unalmas volt.

Esés nélkül a mai napot sem úsztam meg, szintén lejtőn. Anna jött éppen felfelé, én meg akkorát repültem át a kormányon, hogy talpra érkeztem. Vicces szitu volt, igaz elég nehezen dolgoztam fel mi is történt, de jót röhögtünk rajta. Sebet ebből nem sikerült szereznem, ellenben amikor toltam lefelé a már szarrá gyepált bicajom, egy porig égett erdő, egy elszenesedett ága vagy húsz centis karcolást vágott a lábamba. Nem volt vészes, de Sün rögtön küldött a mentősökhöz...

Ami fantasztikus hír, az pedig, hogy Koós Brigi 2. lett. Gratulálok!

És akkor íme a két kör: