Mostanában elég sokat lehet hallani a bajnoki rendszer átalakításáról. A vita főleg a levlistán alakult ki, és én oda nem fogok írni, de itt elmondom a véleményem az egészről. Legfőképpen azért nyilvánítom ki véleményemet, mert a levlistán nem láttam egy utánpótláskorú hozzászólót sem, pedig az országos bajnokságok róluk és a felnőttekről szólnak elsősorban.
Bajnokságok száma: sokan gondolják úgy, hogy túl sokféle OB-n kell helytállni a mai tájfutóknak az országban, és ezért csökkenteni kellene az OB-k számát. Erre érkezett az első ötlet: a pontbegyűjtő csapatbajnokság megszüntetése. És én ezen nagyon felhúztam magam, mert ez az egyetlen csapatversenyszám, amin tényleg számít a csapatmunka. Ez az egyetlen olyan OB, ami előtt tényleg a csapatoddal kell mentálisan felkészülni. Ugyanez a váltón és a hagyományos OB-n tökre lényegtelen, hiszen úgyis minden a pályán dől el. Én támogatom mind a 3 csapat OB-t, de ha már nagyon választani kellene, hogy melyik essen ki, én a hagyományos CSB-t választanám a következők miatt: a PCSB belülről nagyon izgalmas, a váltó pedig kívűlről, de a hagyományos CSB-ben egyáltalán nincs izgalom, sőt nem is túl "eladható" módja a tájfutásnak mondjuk a váltóval szemben. Persze itt lehet mondani, hogy az már hagyomány, meg ilyen-olyan múltra tekint vissza, de be kell hogy valljuk: a tájfutás változik, és - főleg az utánpótlás korú versenyzőknek - több izgalomra van bent szükség, minthogy mindig egy ugyanolyan normáltáv pályát futnak le. És ezért is jelent meg a középtáv és a sprint versenyszám. De szerintem igazából a legjobb ha megmarad mindegyik CSB, mert szerintem ez a 8 aranyérem ami a mostani OB rendszerben maximum szerezhető, egyáltalán nem sok, pont optimális.
A normáltávú selejtezőjének eltörléséről annyit, hogy tényleg nem volt sok értelme annak a szombati szenvedésnek. Ez egy jó húzás volt a szövetségtől, és szerintem az egyesületi váltó is jó párosítás lesz az egyéni OB-val.
Sprint váltó: szerintem itt kellett volna már visszafognunk magunkat, ha tényleg sok a többi OB. Ennek a versenyszámnak nincs semmi különlegessége. Ugyanúgy 4-en egymás után fognak futni. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon körülbelül 5 klub engedheti meg magának, hogy mind a 3 kategóriában (14, 18, 21) kiállíthasson magának egy lány-fiú-fiú-lány (miért van ez a sorrend fixálva?) váltót. Arról nem is beszélve, hogy ez megkavarja az összetett bajnokság pontversenyét is, hiszen itt nem ugyanazok a kategóriák vannak, mint az összes többi számban. Sokkal jobb ötlet lett volna a 3x3-as sprintváltó, hiszen ez izgalmas, és mutat is valami újat. Ráadásul nem kellene variálni a csapatokat, indulhatnál a már megszokott trióban.
Aki szerint kábé a felére kellene csökkenteni az OB-k számát, azoknak az edzőm mondatait üzenem: "Egy úszó elindul az ifi OB-n, szerez 5-10 aranyat, jövő héten ugyanezt a junior OB-n is megteszi, sőt ha tehetséges még a felnőttek között is szerez pár érmet." Ehhez képest semmi a tájfutásban az OB versenyszámok mennyisége.
Egy szó mint száz, a levlistán vitázó szenior sporttársaimnak üzenem, hogy a bajnoki kategóriák az utanpótlás és a felnőtt, és főleg az előbbi korosztálynak igen is a legnagyobb élmény a pontbegyűjtő OB. És annál jobban örülnek, minél több OB-n mérhetik össze magukat az ellenfeleikkel.
Az idei POCSB: a tömegrajt még oké, ha tényleg tudják biztosítani az erre elegendő helyet, de pillangó? Így is mindenki belezavarodik a pálya elosztásába, hát még így mi lesz! Ráadásul szerintem nem is egészen egyenrangúak a feltételek a különböző csapatoknál, mert ha ... najó ebbe már én is belezavarodtam. A lényeg, hogy mindenki bele fog zavarodni, főleg a 14 évesek. És szerintem a POCS-ban amúgy is elég nagy stressz van, ez fűszerezve egy tömegrajttal tényleg lehet hogy káosz lesz, de próba szerencse!
Utószónak pedig annyit, hogy nem ismerem nagyon a változások okait és körülményeit, én csak leírtam, hogy én, egy átlagos utánpótlás korú versenyző minek örülnék.
Read more...