2013Wed2205

Utolsó frissités:01:47:09

Back Tájfutás Nemzetközi hírek Szubjektív az EB-ről 2.

Szubjektív az EB-ről 2.

Értékeld ezt a cikket
(6 szavazat)

Ígéretünkhöz híven a csapat beszámol az EB további eseményeiről.

A hosszútáv döntőn egyedül Fanninak szurkolhattunk, aki a verseny után elmondta, hogy nagyon fáradt volt, és nem csak a tájékozódással, hanem a futással is voltak problémái. Így a 41. hellyel aznap elégedettnek kellett lennie. Egyébként Fanni már majdnem egy hónapja (a London marathon előtt egy héttel érezte először a problémát) kisebb vádli sérüléssel küszködik, így futni ugyan tud, de a teljesítménye visszafogottabb. Bertóti Regina 5., Fenyvesi Laura 7. helyen végzett a B döntőben.

A hosszútáv délutánján a csapat (kivéve Laurát és Regit) leutazott Falun mellé. A szállásunk Ero és Zsolt jóvoltából egy klubházban volt, az erdő közepén. Ugyan a földön kellett aludnunk, de egyébként nem lehetett okunk panaszra. Valamint Ádám is csatlakozott a csapathoz.

A másnapi sprint döntőn Zsolt, illetve Fanni futhatott. Zsolt szokásához híven nem hibázott, elmondása szerint ennyi volt benne. Az előző cikkben említett körülmények (sérülés) miatt azonban jó futása a 43. helyre volt elegendő. Fanni már a verseny reggelén fáradságra panaszkodott, ami nem csoda az előző napi 82 perces futás és utazás után. Ez rányomta bélyegét a versenyzésére, 48. helyen végzett.

Az EB utolsó napján, a váltón a férfi csapat a következő felállásban indult: Zsolt, Máté, Ádám. Zsolt első futóként a hihetetlenül erős mezőnyben 15. helyen jött. Ugyan azt tudta elmondani, amit előző versenyeiről, nem hibázott, de sajnos ennyi volt benne aznap. Máté a pálya elején jól küzdött, megpróbálta felvenni a versenyt a mezőny egyik leggyorsabb emberével, a brit Scott Fraserrel. A pálya 1/3-nál másik kombinációjuk volt, ekkor Máté lemaradt tőle és egyedül folyatta a versenyt, a 18. helyen váltott. Reméltük, hogy Ádám ki tud menni az ukrán Kratovval, aki az EB-n kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de sajnos ez a kívánságunk nem teljesült és igaz, hogy Ádám egyedül, miden hiba nélkül futott, de sajnos nem tudott sokat előbbre lépni, a csapat 17. helyen végzett.

A női váltó a következőképpen állt fel: Fanni- Regi-Laura. Fanni első futóként a pálya 1/3-áig az élmezőnnyel haladt, ezután 2 percet hibázott egy pontra. Innen megint jól versenyzett, utolérte a 3. boly embereit, majd a boly élén, a 12. helyen érkezett az arénába, megadva Reginek az esélyt, egy jó futásra, aki sajnos nem tudott élni a lehetőséggel. Laura jelentős hátránnyal váltott, a csapat a 16. helyen végzett.

Tehát ez az EB nem volt a magyar csapat számára a legsikeresebb, ellenben tanulságos. A hibáinkat igyekszünk kijavítani és a jó dolgokat felhasználni az elkövetkező világversenyeken.

Pelyhe Dániel csapatvezető az EB végeztével végső tanulságként elmondta” Nem az állítást kell megcáfolni!”

Utolsó módosítás 2012 május 24. (csütörtök) 09:57

Szólj hozzá

A(*)-gal jelölt mezők kitöltése kötelező! Alapvető HTML kódok engedélyezettek.

Friss blogbejegyzések

Marosffy Dániel: Meséljenek inkább a képek
Fekete Ágoston: Tavaszi hangulat
Marosffy Dániel: És fűtött pályát, legközelebb ...
Marosffy Dániel: Szuperkombináció
Fenyvesi Laura: 6 hónap...ennyi volt!
Csúcs Klaus: What happens when the ice is not hard enough? :)
Marosffy Dániel: Never as good as the first time

Képek a galériából