2013Wed1906

Utolsó frissités:01:47:09

Back Sajtó Tájkerékpár A méret a lényeg

A méret a lényeg

Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

Legalább is egy Hosszútávú OB esetében, ez idén ez Zebegénybe került, ahol már tavaly egy Pontbegyűjtő OB megmutatta, hogy a Börzsöny lábánál is milyen szép, nagy helyek vannak. Ehhez képest az idei verseny az ellenkező irányba, Szob illetve Márianosztra felé vezetett, valamivel szelídebb dombokon, talán ettől lett túlélhető, mert amúgy a 38 kilométeres férfi elit táv még úgy is elég soknak hangzott, hogy a rendezők biztosítottak róla: nagyon gyors utak vannak a terepen.

 

Éppen csak az előző napi hidegfrontot hagyták ki a számításból, így a jókora esőzések eléggé megnehezítették a szombati Magyar Kupa futamok résztvevőinek dolgát. Ebből pedig mindjárt kettő is volt, egy középtáv, majd egy majdnem esti sprint, hogy a saját kupasorozatuk miatt idelátogató szlovákok se érezzék kihasználatlannak a hétvégét. Mindkettő bőven adott lehetőséget a bringák és a mezek összesározására, de a mezőny ezt különösebb zokszó nélkül tűrte.

Beöthy Ádám (KOS)

A főfogás vasárnapra került, amelyre az idő is megkegyelmezett és végül ha nem is porszáraz, de tényleg gyors utakon zajlott a bajnokság, melynek legerősebb, férfi elit kategóriájában végül új nevet jegyezhetett fel a hazai MTBO történelem: Beöthy Ádám nyert a KFKI Optimista képviseletében. Az ezüstérmes Marosffy Dániel (OSC), a harmadik pedig Rózsa László (MSE) lett. Az abszolút versenyben a jó ideje nálunk állomásozó dán Mike Sommer nyert, öt perccel Ádám előtt, de még az ő ideje is 110 perc lett, tehát a hosszú távra nem lehetett panasz, még így, jó körülmények között sem.

A nőknél Füzy Anna (OSC) simán hozta a kötelezőt, jócskán megverte az összes hazai illetve külföldi ellenfelét. A bajnokságban a második - két szlovák és egy horvát vendégmunkás mögött - Kaufmann Brigitta (Merkapt Maraton Team) lett. A pályaadatok, úgy tűnik, elriasztottak minden más próbálkozót. Kétségtelen, hogy a női pálya a maga száz feletti győztesidejével nem tartozott a könnyűek közé.

A többi kategória magyar bajnokai:

F18-20: Bedő Csaba (BSC / VKE Nelson)

F40: Tamás Tibor (DTC)

F50: Jankó Tamás (HSE)

N40: Marosffy Orsolya (OSC)

Eredmények: középtáv, sprint, Hosszútávú OB

A férfi elit pálya (Marosffy Dániel útvonalával)

Utolsó módosítás 2012 augusztus 17. (péntek) 13:39

Szólj hozzá

A(*)-gal jelölt mezők kitöltése kötelező! Alapvető HTML kódok engedélyezettek.

Képek a galériából