A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) 1970-ben alakult, szakszövetség, a sportág kizárólagos magyarországi képviselője. Az MTFSZ a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) tagja, Magyarország a 10 alapító tag egyike.
Az MTFSZ a 2004. évi I. törvény (Sporttörvény) alapján működik, a Fővárosi Bíróságon bejegyzett országos sportági szakszövetség, kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet. Felügyeletét a Fővárosi Főügyészség látja el A Nemzeti Sporthivatallal kötött szerződés alapján - az állami támogatás felhasználásával - országos, szakmai feladatokat lát el, kizárólagosan képviseli és működteti a tájékozódási futó sportágat Magyarországon, és képviseli mindenhol a világban.
Az MTFSZ alapító tagja a Nemzeti Sportszövetségnek (NSSZ), mely önkéntes alapon szerveződő köztestület, a versenysportot irányító országos szakszövetségek érdekképviseleti, és szakmai gyűjtő szervezete.
Az MTFSZ valamennyi megyében működtet területi szervezetet (megyei szövetségek), a fővárosban a Budapesti Tájfutók Szövetségével kötött együttműködés keretében látja el a sportág képviseletét, működtetését.
Az MTFSZ a 10-től 70 évesig terjedő korosztályban, a nem versenyszerűen tájfutókkal együtt több mint 3000 sportoló rendszeres versenyzését biztosítja szervezett keretek között. A tájfutás elsősorban családok sportja, ahol férfiak, nők, gyerekek és idősebbek együtt tudnak sportolni az egészséges környezetben, a szabad levegőn. Egyre többen ismerkednek meg a három önállóan működő szakággal is, a sítájfutással és a kerékpáros tájékozódással és a mozgássérültek által is űzhető Trail-O-val. Ezen szakágak világbajnokságain is minden alkalommal részt vesznek Hazánk képviselői is.
Az MTFSZ legfelső döntéshozó szerve az évente összeülő, a tagszervezetek képviselőiből álló Közgyűlés. A Közgyűlés fogadja el az Alapszabályt, az éves munkáról szóló beszámolókat, határozza meg a legfontosabb feladatokat és az éves költségvetést.
Két közgyűlés között a Szövetséget a Közgyűlés által választott elnökség irányítja. Az elnökség az Alapszabály és a többi szabályzat szerint szervezi, irányítja a sportág életét. A törvények és az Alapszabály betartását a Közgyűlés által választott Felügyelő Bizottság ellenőrzi.
Az elnökség munkáját az általa megbízott, egy-egy szakterületért felelős bizottságok segítik. A bizottságokban az adott terület legjobb szakemberei társadalmi munkában dolgoznak a sportágért.
A szövetség a világversenyeken Magyarország magas szintű képviseletére válogatottat működtet.
Az elnökség Szövetségi Irodát hozott létre, és tart fenn a Magyar Sportok Házában: 1146 Budapest, XIV. Istvánmezei út 1-3. III. emelet 309. szoba. Az Iroda nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig: 9.00-tól 17.00-ig, pénteken 9.00-tól 14.00-ig. Telefon és fax: 1/460-6801
A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség immár 41 éve szolgálja a sportot, várja a sportolni vágyó fiatalokat és idősebbeket!




