MTFSZ Portál

Last weekend we went to Bela Crkva.
30kms from there you could find a village named "Susara", a village populated by hungarian speaking people. And right in that village, the competition "Beograd Open" was held. This time I was racing in my blue colors of the Sports University of Craiova.

1st day, as we were getting closer and closer to the terrain of the race, more and more snow appeared. It was not deep, it reached only to your ankle, but it made the view much nicer like this. 1st day's terrain was similar like the terrain at the "Juniper Open", maybe the juniper trees were not so dense. But the technical challenge was still there. And I have to mention the fact that the temperature was almost at the freezing point until the race started. That's when the sun appeared, and started heating up the ground.
As I started, I decided to go straight line towards the 1st control, but I didn't take in consideration the plowed field in the way, which slowed, and tired me right at the beginning. Maybe if the sun would've waited a bit more, it would have been frozen and it wouldn't have been a problem. At control 2 I remembered the scale was 1:7500, when I overflew the control (I've even seen it), then went back to get it. Towards control 4 I had a wrong routechoice, when I should have went on the path around, it was much faster, instead I wanted to go straight and I even got tangled up in some angry bushes on the way.. At control 5 I was the first to go through an amazon jungle, since I started early from the list I was making my own holes through the green. Towards control 6 I was a bit frustrated because of the previous experience and I lost focus for a moment, but then I was back in business. 6,7,8,9,10, and then going towards 11 I once again faced the horror of going through a pool of thorny bushes, when a clear passage was not more than 10-15m away.... And even when I was at 10 feet from the control, I couldn't see it because it was placed behind the tree I was standing at. Control 12 was again, put behind the bush like 11, but this time I knew I had to go all around the bush, from then it was a breeze.
Even though I had the fastest time on this 4,761km track with 28:05, beating M21A, and W21E, I know that it was far from perfect. Section 10-11 has a very good, slightly hidden route to follow, instead of fighting the green: there is a small corridor halfway, right above the forbidden area, I wonder what would the time be on that and if you could run fast on it? Anyway, the forest was nice, not as complex and difficult like the one at the Juniper Open, but still close.

Map 1st day: http://indafoto.hu/daniori/image/7101695-1e75d3db/details/xl

2nd day was the one for which we came here. A very spectacular terrain, I don't really have an idea how it formed like this, but I was amazed.
Terrain pictures: http://beograd-open.com/?page_id=434&language=sr
We had a 4,2 jog all the way to the finish area. There we found out that the start was delayed 30mins. From there we had another 1,1kms to the start. The hills were clear, covered with snow, and very VERY steep. Course started with a steep downhill to the 1st control which I found no problem. And then, my first routechoice mistake... Instead of going nicely around the hill, like a normal guy would do, no.. I had to go all the way up, and then down a hill to control 2... Stupid mistake, which I think cost me the 1st place.. Rest of the course was not so technical, it was more energy demanding. To control 10 I went around, but instead of climbing up so early, I should have gone left on the path, and climb up after passing the forbidden area. That would have save me 15m's of climb, and after that you had to give it all on the final stretch. But after that last climb, I didn't have any more sprinting in me, so it was not a fast finish. That day I placed 2nd with 49:17 on 8,47kms with 484m climb. 1st was Andrej Borstnik from Slovenia with 48:26. Overall results: 1.me,2nd Andrej Borstnik, 3rd Sava Lazic from Serbia.

Map 2nd day: http://indafoto.hu/daniori/image/7101693-596143f9/details/xl



Interesting competition, with many people gathered, good job from the organizers, and a very good choice of terrain to orienteer.
Read more...

Remélve, hogy sikerült túllendülnünk a borókás párbeszéden, az mtfsz-honlap vitafórumán és az ingyen cipőreklámon, kirántanék a tarsolyból egy újabb OB történetet, és ahogy ígértem, úgyszintén 2007-ből. Tipo rendezés az egyik oldalon, Hosszú OB a másikon, úgyhogy azt hiszem van mit mesélnem. ;) Előbbi a rendhagyó versenyrendezési technikáiról és egyedi megoldásairól ismert, (ezen belül, hogy általában minden egyes terepre mezőgazdasági repülőgépből permetezik ki a szokásos 200-250db pontot), addig utóbbi, vagyis a HOB fogalom a megszokott versenyzőkre mért 2,5< órás vajúdásairól. :yuck: Persze az agóniát mindig jobb megosztani mással, pláne, ha a kooperáció segíthet egy jobb eredmény elérésében.
A rajtlista világrajövetelekor egy tejfelesszájú újonc- és egy meghatározhatatlan fizikai állapotban lévő korábban született rutinos medve szemében felcsillant a remény, ezért sör-szökőkutak és kozák táncos-lányok társaságában tárgyalóasztalhoz ültek, hogy egyesítsék erőiket. Súlyos helyezésekről folytak az egyeztetések, nem is ment könnyen a dolog, ám több napos kimerítő értekezés után megszületett a 2007-re vonatkozó több titkos záradékot tartalmazó Lévai-Zsebeházy paktum. :rolleyes:
Na jó, igazából csak annyi történt, hogy Ferencet elém sorsolták, ezért sűrű fohászkodásba kezdtem, hogy ne egyedül kelljen aznap kétszer megmásznom a Kékest. Ehhez még párosult egy zamatosabb lebetegedés némi lázzal és hidegrázással a verseny előtt 24 órával. :irked: Gyorsan kiraboltam egy patikát és egy fél éjszakán át hőkezeltem és pasztörizáltam a szervezetemet, hogy bevethető állapotba hozzam magam. Ehhez reggel még előrántottam azt a kétes eredetű jugoszláv energia italporomat is, amit még Péterváradon nyertem, biztos ami biztos alapon, és készítettem egy 1,5 literes koktélt belőle. :up: Egy bowling-golyónyi pogácsát is letuszkoltam a torkomon, ami egy kétfordulós Mikrosprint lefutásához épp elég üzemanyag. Ezek után kiránduló hangulatban nekivágtam a rajt megmászásának és már tényleg csak Ferencben bíztam. A rajtban aztán láttam, hogy az ő szeme sem szór szikrákat (habár az enyémekről inkább ne is beszéljünk), gondoltam ez jó jel. Életunt arccal imitáltam némi nyújtogatást, miközben egy kifüggesztett térképen mazsoláztam a térképről véletlenül lemaradt M38-as gyorsforgalmú út Mátrai szakaszát. Magyarán az OCAD-ben rajzolgatás közben valaki véletlenül nyomott egy „DEL”-t egy szélesebb dózer útra, csakhogy injekciózzon némi izgalmat a „gördülő kövekbe”. :rolleyes: Persze ennek nem mindenki örült, de hát a pop-szakma már csak ilyen. Na de ne ragozzuk tovább a dolgot, sajnos az én rajtidőm ezen a napon is eljött, így téptem magamnak egy térképet és nekigyürkőztem a 21km-es etapnak. ->

Nos, a pálya elején nincs mit szépíteni, a pályakítűző fejében is csak annyi járhatott: "Nesze b-meg, mászd meg a Kékest!" :rolleyes: Én így is tettem. Ez a mászóka amúgy olyan jól is sikerült, hogy a 3-asra fölé is mentem két szintvonallal, úgyhogy még elmormogtam egy önmagasztaló szonettet mielőtt ledugtam volna a pontot. :irked: A 4-estől aztán ódzkodtam rendesen, csak azt láttam, hogy valahol ott a mák és medvecukor lenyomat közepén egy szikla (mi más?). Úgyhogy biztonsági útvonalat választva csak onnan vágtam be, ahonnan már tuti volt a pontfogás. Ekkor teljes meglepetésként Ferencet láttam kifutni a pontról, amit nem igazán értettem, hogy miként hoztam össze, hisz nem csak hogy gyengélkedtem, de még hibáztam is előtte. :confused: Aztán a 6-osra mászva meg is kaptam a választ. Na nem tőle, hanem attól a csendélettől: hátracsapott kéz, orr a talajlakók homlokával egy magasságban. :) Egy szóval, nem 2 méteres muflon léptekkel haladt felfelé, hála égnek. Megkorrant a gyomrom, így rögtön rávágtam a kérdést Fecóra: "van kajád?" – "Jó vóna mi?" gúnyos vigyorral jött a válasz. A 9-esig aztán békés tempóban közlekedtünk, ám ott jött a meglepetés. Hirtelen fellebbentek a földről a tűlevelek, tobozok, mókusok, és a felszálló portól begyulladt a nyálkahártyám is. :eek: Ez az elmebeteg úgy megindult, hogy 50m-en rám vert 100-at. Persze nem akartam lemaradni, úgyhogy olyan tempó következett, hogy a menetszél átrendezte a pofazacskómat. :cry: Gondoltam majd a kőmező lelassítja, de csak olaj volt a tűzre. Még életemben nem vártam lefele futásnak a végét, de már majdnem hozzávágtam a tájolómat a tarkójához. A 13-ason utolértük az övtáskás rémet (nem, nem a volt szöv.kapot) KopriImi személyében, aki már nem egyszer vendégelt meg a táskája titkos tartalmából, úgyhogy tőle is megkérdeztem, van e valami étke, ám nem akart elhalmozni egyben sült malaccal. Innen megint Kékes-mászás következett, tehát Fecó a sor végére csúszott. :rolleyes: A 16-osnál levált rólunk (övé mindenhol a kék útvonal, ahol nem arra ment mint én), de a hála a mellémenésünknek előttünk fogta a pontot. Aztán a frissítőnél ismét szétváltunk, de ez a különcködés sem mutatkozott gyümölcsözőnek. Innen megint jött a down-hill, úgyhogy felkészültem a golyó formációra és a hajam csepp alakúvá formálódására. Persze Imi még nem tudta mi jön, de eszem ágában sem volt elárulni, had legyen neki is meglepetés. Volt is... ;) A 20-asra aztán szerintem a pálya legpikánsabb átmenetét kaptuk, lehagyott úttal, terméskövek mezejében és mit kellett keresni? Egy sziklát! :irked: Ebben a nagy lefelében, persze Ferenc volt az úr a háznál, nem is akartam belekotyogni a dolgába, csak Imi üvöltözése a sziklamezőben vidított fel. Ekkor egyébként rájöttem, hogy ilyen sebességnél a sziklamezőben már nem érez semmit az ember, mintha egyenletes csupasz sziklafelszínen futna. A 21-es felé robogva láttam, hogy van frissítő a pont felett 50m-rel (persze még véletlenül sem a ponton, mert a végén mér ráfanyalodna valaki az ivásra), de Ferenc ridegen elutasította a kérelmemet, hogy másszunk fel érte. A háta mögött elhordtam mindennek, amitől el is hasalt véletlenül (hatott a woodoo!) :rolleyes:. Aztán a 22-est ledugva megállapítottuk, hogy ez a tempó valami gyötrelmesen szánalmas, persze nem kerekedett belőle nagy vita, ettől még futottunk ugyanúgy tovább.

A 23-asnál én a rövidebb utat választottam, de Ferenc atyáskodó jelenléte nélkül ösztönösen behúztam a kéziféket, így a pontot egyszerre fogtuk. A 26-28-as kiskör megmászására már hiányzott a nafta, amire végre Iminek is meglágyult a szíve és megbontotta az övtáskája tartalmát. Tokaji 6 puttonyos kivételével jóformán minden földi jó a szemünk elé tárult, hálás szemekkel faltuk a csokit és ittuk a rostos gyümölcslevet. :cheers: Persze ezt Tour de France-os formációban, mind futás közben történt. Egy utolsó nagy fókamászás és fenn voltunk a tetőn. Itt azt hinné az ember, hogy a következő lefeléhez Fecónak már nem maradhatott ereje, de mint aki addig az árnyékban héderezett, újra nekilódult, a szemöldököm majd' felszakadt a menetszéltől. :no: A 29-es utáni 3 szintvonal megmászása közben Imivel kis híján átesünk Ferencen, egyszerűen félelmetes szélsőségeket képviseltek az aznapi fizikai megnyilvánulásai. Ám ez már mit sem számított. A legvégén az utcákon persze jól otthagytak, de ezzel együtt is, egy nem túl meggyőző 137 perces idővel átestem a célvonalon, Létra mögött 1,5 perc hátránnyal a 2. helyre érkezve. Hálózsákot magamra bugyolálva rázott a hideg míg a többiek jégkrémeztek két pofára, így hernyóalakzatban vártam meg a verseny végét, és nem kis csodálkozásomra ez maradt a végeredmény. :eek: Máig nem tudom, hogy bírtunk Ferenccel 100 percen át együttműködni, mert se felfelé se lefelé nem voltunk azonos szinten, de a paktumhoz hűek maradtunk, így ő egy bronzzal, én pedig egy ezüsttel a zsebemben térhettem haza... :up:
Read more...

Spring Juniper Open (27-28 feb)
The time has come to officially start the 2010 orienteering season.
First on my competition schedule was the Spring Juniper op.
I've been twice at this competition (in autumn) before, and I had a lot of fun memories from these previous races. This occasion was not an exception either.
Even though I didn't got hit by an animal like last year, I had enough satisfaction by getting, again, the opportunity to run on such amazing terrain. We had some countries at the start line: Serbia, Croatia, Czech republic, Romania, and of course Hungary. Quite a lot of people gathered together for this occasion.

1st day was just a taste of what was coming next day, but still it was a nice course with varying terrain types. Very fast running, but also you had to go carefully in the juniper covered areas. I didn't had any large mistakes, at control 14 I climbed up a tree to see the orange from the control and at control 20 I stopped a bit earlier than I should have. I did 52:23 on 10,04kms and I finished on 2nd place after Zsebehazy Istvan(HUN).

2nd day was held in the larger juniper covered area of "Kaskantyu". I had planned that I wouldn't run too fast in this area, because it's very easy to make mistakes which can cost you dearly. So in the beginning I wasn't going fast between the junipers, tried to follow the bigger clearings and terrain form. From control 1 to control 2, initially I would've wanted to go on the edge of the large clearing, a bit more right from my route, but I was blocked by vegetation, but anyway, I won this section, so there's not much to complain about it. At control 3 I lost focus and had to find myself. It wasn't so easy because I was surrounded by thick bushes, but after I found a ditch on a top of a hill, I knew where I was. Frustrated by my previous mistake, I had some bad route-choices at control 4&5. At control 6 I was going almost blind, but luckily I saw the control from the corner of my eye. Going to the 7th, I was again going on direction with the compass, I just couldn't keep up with the map. I knew that the control will be on a hill after a bushy area, I eventually found the hill, went around it and nailed the control. Until control 9 things were fine. There I've met up with Werner Peter (I think..). Suddenly I had one of those moments when you feel like you can't orienteer anymore. I was going in the good direction with the compass, but I had no idea where I was on the map. And as I was close to the control, Peter came from behind, and found the control before me. We were running together the rest of the course. Until control 12 I relied on his routes, but after that I regained myself, and from control 13 I was leading. At control 18 we made a mistake together, but with two minds concentrating on the problem, we quickly found the right way. At section 20-21 we took separate ways: I went through the juniper, and he went around on the road. I think his choice was the good one, even though we reached there at the same time, even with a small deviation. I had 95:41 on 14,5kms finishing on 2nd place, 2nd overall after Zsebehazy Istvan. 3rd was Ocvirk Edi from Croatia.

Map first day: http://img7.indafoto.hu/8/9/94179_ad376d9cbafe5f2997094ebb111bd799/7013305_3b33afe52261cbf7abbf94d89b169485_xl.jpg
Map second day: http://img3.indafoto.hu/8/9/94179_ad376d9cbafe5f2997094ebb111bd799/7013301_ae38eb48a213a47be44a96167ac258d4_xl.jpg



It was a very nice competition and I will be more than happy to come back here in the future.
Read more...

Tudom, hogy nem így kéne hozzáállni, de a tavalyi olyan rémes emlék, hogy idén eredetileg el sem akartam indulni. Hogy mégis, az annak köszönhető, hogy jobb dolgunk amúgy sem volt, meg aztán mégiscsak az utolsó előtti síelési lehetőség a szezonban, kár lett volna veszni hagyni, pusztán azért, mert bajnokság. Így végül neveztem mindkét távra, gondoltam, ha másra nem is, erős edzésnek biztos jó lesz. Orsi keményebben állt ellent, csak a vasárnapra írta el magát, de végül akkor sem indult el, mert szombaton fáradtnak ítélte a mozgását. Ez az ő sajátos fiziológiája: nem másnapra fárad el, hanem egy hét múlva. Nem először figyeljük meg.

A sprint igazából formalitásnak tűnt, már tavalyi is simán kiestem a selejtezőben. Idén sem gondoltam, hogy tovább kéne jutnom, végül is nyolc nálam gyorsabb sífutó csak akad e hazában. A csapatvezetői értekezleten (gyak. Rozivall Zoli elmesélte nekem két falat bécsiszelet között, hogy miként képzeli a versenyt) aztán jól rám hozták a frászt, mikor közölték, hogy én a Red Groupban kaptam helyet. Úristen, ilyen gyenge lenne a mezőny? Aztán kiderült, hogy a Red Group minősítést a legjobb 10 fő érdemelte ki, összesen 12 nevezőből. A maradék kettő a szakágvezető, aki nem is sífutó, csak eljött kíváncsiságból, illetve Pelyhe Dani, akit meg a rendezők nem ismertek. Holott.

A pálya igazából megegyezett a tavalyival, leszámítva, hogy vagy 100 méterrel hátrébb került a fordító, illetve a rajt is, így lett az eredeti 1400 méteres körből 1650, csak kicsit hosszabb mint az Olimpia hasonló számában. Szerencsére a hó minősége ezt kompenzálta, nagyon gyors, közel-jeges firnen mehettünk, így időben mégiscsak jó döntésnek bizonyult a hosszabbítás.

Ami a futásomat illeti, pontosan hozta azt, amit vártam tőle, a táv rövidsége miatt igazán elhalni nem lehetett, mindössze egy kisebb és egy nagyobb emelkedőből állt, mire nagyon kínossá vált volna, véget is ért. Az eredménnyel minden tekintetben elégedett lehetek, első kiesőként nem kellett tovább gyötörnöm magam, de csak 42 mp-et kaptam Tagscherer Zolikától (gyi: 3:38, én 4:20), ami 119%, soha ilyen közel nem voltam a győzteshez Magyar Bajnokságon, már legalább is időben, mert amúgy pár éve voltam hosszútávon negyedik, csak akkor senki nem indult el, most meg itt volt szinte mindenki, egyedül Imi lépett vissza valami betegség miatt. Nekem mázli, nem annyira a helyezés miatt, hanem mert pont mögöttem rajtolt volna és tuti befog a célig, így viszont senki nem előzött meg a pályán és az önmagában pozitív. Hab a tortán, hogy egy egész tizedmásodperccel sikerült levernem Pelyhe Danit (ez aztán a meggyőző fölény!), illetve fél mp-cel Gáspárt is, ami az előző fényében utcahossznak nevezhető. Még egy utolsó jópont magamnak: 2:40-es tempót mentem, ami szintén nem történik meg minden nap, még ilyen rövid távon sem.

Ezek után nyugodtan átadhattam magam a fényképezésnek, ahol viszont sikerült abszolút kudarcot elkönyvelnem. Egyrészt sífutót normális pózba elkapni nagyon nehéz, mindezt naplementében, még nehezebb. A vaku is állandóan mást akart csinálni, mint amit én elképzeltem, végső csapásként meg nem vettem észre, hogy az előző használat után 1600-on maradt az érzékenység, így gyártottam vagy 50 képet, amelyet közül egy, azaz egy érdemli ki a publikációt, de a magas zajszint miatt az is inkább hasonlít egy impresszionista festményhez. Íme:

Ez amúgy Ágnes útja az ezüstéremhez. Ugyanitt Szivák Ildi harmadik lett, Gond Bazsa második a férfiak között, Gergő pedig nyerte a junior férfit (kár, hogy pont Gáspár előtt). Ez így együtt már egész szép eredménye a sítájfutásnak.

Másnap reggel azt vettem észre, hogy egyáltalán nem foglalkoztat a verseny, mintha csak tegnap lement volna az egész, holott a fő műsorszám még hátra volt. További negatív jelként fáradt is voltam, no nem attól az alig 4 és fél perctől, hanem inkább az azt megelőző 20 km bemelegítéstől. Ez nyilvánvalóan súlyos szakmai hiba lett volna, ha komolyan a bajnokságra készülök, de mivel edzésnek szántam, gondoltam, abba belefér. Mindezt tetézendő olyan mennyiségű reggelit kaptunk, ami már ránézésre gyomorgörcsöt okozott és hirtelen vészesen közelinek tűnt a 11 órás rajt.

És ha ez még nem lett volna elég, a pálya is ellenünk fordult: az éjjel esett 2-3 cm friss hó, ami jelentősen lassította a haladást, ha nem is annyira, mint tavaly, amikor +6 fokos, olvadó latyakban versenyeztünk, de a szombati száguldás többé szóba se kerülhetett.

Miként az se, hogy megint ne előzzön le senki. Annyiban javult a helyzet tavalyhoz képest, hogy akkor Imi kilométeren belül befogott, most Csabának ez jóval tovább tartott, de aztán csak jöttek sorban, egészen a 3 és fél perccel mögöttem rajtoló Bazsáig. Ez különösebben nem lepett meg, miként igazából az sem, hogy már az első kétszáz méteren lezsibbadtam és pokolba kívántam az egészet. Na, pont ez az, amit utálok az egyéni indításban. Tömegben valahogy ez nem jellemző, pedig ott sem megyek lassabban, csak valahogy más az erőbeosztás, esetleg eltereli a figyelmet a sok ellenfél. Persze, a tömegrajtnak is megvan a maga baja, ott meg az az idegesítő, ha beszorul az ember és nem tud előzni. De még mindig az a hálásabb, mert itt csak jöttek hátulról folyamatosan, én meg egyre lassabbnak éreztem magam.

Menet közben nem is mertem az órámra nézni, de valahogy sejtettem, hogy ez nem az a tempó, amiről álmodtam, így arról látatlanban letettem, hogy 45 perc alatt célba érjek. Messze is voltam tőle, az első kör még ment 16:08-ra (5200m), a második már 16:24 lett (5000 m), a harmadik meg a hajrá miatt alig jobb, 16:13 (5000m). Összesen 48:45, ami 3:13-as ezrek, illetve 11. hely. Az a régi vágyam, hogy egyszer normális távon is háromperces tempó alatt menjek már csak a friss hó miatt sem volt esélyes., de egyébként sem tudtam jól versenyezni, valahogy ez a műfaj nekem nem jön be. Jól kikaptam Pelyhe Danitól és Gáspártól is, mindketten 45 felett jöttek egy kicsivel, Gáspár ezzel ráadásul visszavágott Gond Gergőnek juniorban, hiába, ezen a távon már jól jön az edzésmunka, nem elég a szép technika.

A győztes befutója

Az első idén is Gombos Karcsi lett, a tavalyival szinte hajszálra egyező idővel - 39:47 - ami azért érdekes, mert a tavalyi pálya ennél sokkal rémesebb volt, míg ez csak kicsit kellemetlen, az kifejezetten gyötrelmes. Akkor 51 percen felül jöttem, ha innen nézzük, három percet javultam a győzteshez képest. Visszakerestem a korábbi feljegyzéseimet és bármennyire is lenne okom elégedetlennek lenni, ez az eddigi legkisebb hátrányú distance OB eredményem (122%).

Hát, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább az enyém.

Read more...

Gántról futottunk egyet Gyurival és Fecóval. Egészen pontosan a 2005-ös HOB pályáját futottuk le, némi levágásokkal, de elég sok kerülővel és keveréssel. Meglepően jól ment ahhoz képest, hogy mire számítottam. Az állóképességgel semmi gond nem volt ebben a mérsékelt tempóban és még a vége felé is egész jól meg tudtam futni a dombokat. Én nem sokat [...]
Read more...

Baluval futottunk egy laza, szűk 8km-t, a Gerecse oldalában, de még a városban.
Read more...

Sunkával és Tibivel futottunk egyet a Gerecsében. A Panoráma úton futottunk fel, majd a csemetéskerten át a szanatórium felé jöttünk le. 14km, 73:50
Read more...

Grétsy László szavaival élve: Álljunk meg egy szóra! Az OB históriák 10 részébe szünetet hasítva kielégíthetetlen ingereknek eleget téve térjünk vissza egy hosszabb-rövidebb ballada erejéig a jelenbe. Hétvégén ugyanis felcsaptuk a 2010-es tájfutó szezon első oldalát, ami nem túl nagy meglepetésre, ám annál nagyobb megelégedésemre a Boróka kupa volt. :up: A „tavaszi” jelzőben némi gúnyt éreztem ugyan, ám ez semmi esetre sem tántorított el attól, hogy végre előhámozzak két garnitúra nyári tájfutó jelmezt és a szokásos kellékeket a szekrényemből. Előző nap a futószalagról frissel legördült Inov 9-es terep-tájfutó surranóval gazdagítottam a felszerelésemet, így már csak a héten elkapott lépfenével kellett megküzdenem, aminek köszönhetően térdemig lógott a **** az orromból. :yuck: Na de ennyit az előzményekről, lássuk a száraz tényeket.
A versenyközpont Bócsán kapott helyet, ami egyúttal azt is jelentette, hogy nem az igazi borókásba harapunk bele, hanem csak annak veteményes kertjébe, ha úgy tetszik az ősborókások light-kólájába. Annyi baj legyen, legalább nem szakad le rögtön első nap mindkét végtagom – gondoltam. A kellemes februári szellőben és zúzmarás esőben a póló+bozótfelső nem tűnt a legideálisabb választásnak és ezt igazolni látszott a bemelegítéskor a sporttársak által rám vetett keresztek száma is. :faint: Na most már mindegy, megeszem amit főztem. :irked: A térképfóliának szánt iratlekötő bugyi helyett gyorsan kaptam egy harmadosztályú nylont, így amint eljött az én időm magenta színűre fagyott alkarokkal túlfűtött versenyzési kedvvel nekilódultam a napi menünek ->

A pálya rögtön egy nyílhegylövéssel indult, egy 1km-es átmenettel ki a térkép szélére, és mivel azt tanultuk, hogy egy pályát el kell kezdeni és ráadásul úgy a jó ha fáj, egy bukdácsolós 4:10-es tempóval nyitottam, hogy a menetszéltől tovább üszkösödjenek a karjaim. Nem záporoztak rám hihetetlen feladatok, így nem tudok elmerülni a pályaelemzés feneketlen bugyrában, de azért igyekszem a legfontosabb momentumokat felidézni. Nem ment zökkenőmentesen a 7500-as méretarány magamévá tétele sem, a 6-os pontot pl. már nem sokkal az 5ös pont után megláttam, amitől úgy megörültem, hogy nem is kerestem az átjárókat, hanem átráncigáltam magam az ágak közt, szemgödrömbe borókabogyó nektárt begyűjtve. Kicsivel később jött az egyetlen hibázásom, a 8-as pontra, amire túlfordultam, így egy szűk egy perces kitérőt már el is könyvelhettem magamnak az idei évre. :irked: Innentől túlnyomórészt hibák nélkül tekeregtem ebben az önmagába többször visszaforduló geometriai útvesztőben. A 20-as ponton szembesültem, hogy 6 percem van arra a bő 1300 méterre ami még hátra van, hogy 50 perc alatt kipipálhassam a 8,7km-es pályát, úgyhogy csorgó könnyekkel még megrohamoztam az utolsó borókásokat, akácosokat, ami végül sikerrel zárult, így a lélektani 50 perces határ alatt tudtam maradni, amivel úgy ahogy, így edzetlenül elégedett voltam. Aradi kollégám, Barkász Dani, tiszteletlen ifiként 2,5 perc hátránnyal elintézte, hogy másnap se pihenhessek és a jugók se futottak rosszat, de másnap szerencsére ők is megkapták a feketelevest! ;)
Legalábbis nekik, számomra az igazi tájfutó fellegvár következett, a nem diétás, valódi hamisíthatatlan ősborókás, ahol az átjárókat is csak jegyre lehet kapni. Az átjárókat, amik évről évre csukódnak össze, míg egy nap elejtett vadként nem érzi magát az ember bennük. Talán már el is jött ez az idő. A pályán legalábbis majd minden átmenetben rajtam volt ez a klausztrofób érzés. Korai rajtomnak köszönhetően nem akartam az elején véteni, mert nem vágytam a lovacskázásra. Noha megnyertem az első átmenetet, hibátlan mutatványnak távolról sem mondanám. :worried:

Rögtön három megoldandó feladattal kellett szembenézni: a légüres térből jó helyen bevágni a sűrűbe, eljutni hiba nélkül az utolsó katlanba, ahonnan a pontot támadom, míg végül természetesen a precíz pontfogás. Az elsővel és utolsóval nem volt gondom, ám a középsővel annál inkább. Nem találtam meg a fő folyosót, így egy szűk perces kitérővel tudtam csak elérni a támadó pontot. Onnan már nem volt nagy munka a dolog. A kettes pontra menet háromszor futottam zsákutcába, közvetlenül a pont előtt is 20m-rel mellé mentem, ám átvágni nem bírtam, így egy tücsökp*csnyi területen is képes voltam eltapsolni vagy plusz 20-30mp-et. :irked: A hármas pont környéke egy igazi húsdaráló, kevés átjáróval, nehezen kiolvasható részletekkel. Közvetlen a pont előtt, belém is csimpaszkodott két fiatalabb srác, akik már majdnem az akasztófáikat kalapálták össze kiutat nem találván. Innen egyszerűbb rész jött, a 4-esre széles átjárókkal, az 5ösre a szokásos hátsóbejárattal, majd jött a lélekromboló 6-os és 7-es pont, temérdek megtorpanással, hátraarccal, kúszással és halálhörgéssel. Kicsit részletesebben: A 5-ösről kijövet halálfélelemmel robogtam az őszi szemkibökős átjáró felé, amit most jól meg is tapostam, hogy többé senki agyát át ne szúrhassa. Először széles kikockázást terveztem, ám aztán csak bevágtam a zöldbe alig 100m útfutás után, mert az átjárók tálcán kínálták a kényelmes haladást. Persze ami kellett volna, most se lett meg, és a 7-esre is volt bőven indokolatlan boróka szüretelés. :worried: A 8-asra gondoltam végre pihenek az ösvényen, ehelyett még az 1-es zöld is megrágott és kiköpött magából, még csak átjárót sem tudtam ordítani bele. :cry: Ezen szakaszokon két marokkal szórtam a másodperceket, holott közvetlenül pontra nem hibáztam sehol sem. Visszatérve a 8-asra, végül kihámoztam magam az ösvényre, majd vártam az „áthatolható kerítést”, amibe persze annyi áramot vezettek, hogy egy orrszarvút is hamuvá égetne. :ko: Ügyeltem ne érjek hozzá én sem, mielőtt ében feketére sütne a vas. Majd a 9-es után kezdett kicsit betelni a búrám a sok kérdezősködővel, amikor az egyik aki a saját keresendő pont kódja előtt az ötös lottó heti nyerő számait is felsorolta nekem, mielőtt kitalálta volna valójában melyiket is keresi. :irked: A 12-est megfogva a menekülési útvonal sem kecsegtetett semmi jóval, többször csapódtam vissza ugyan oda, mire végre kikúsztam a zöldségből, majd a 13-as ponton valószínű egyedüliként a mezőnyből nem vettem észre a frissítőt, pedig már lassan a vizeletemre is ráfanyalodtam volna. :rolleyes:

A kiskörben azért találtam egy flakont, benne valami rozsdaszínű löttyel, ám végül otthagytam, ki tudja hány vaddisznó tette hozzá a saját testnedveit, mióta ott hever a flaszteren. A 20-ast lebökve hála égnek már csak be kellett fejezni a derbit, így jócskán belassulva 6 perces előnnyel 89 perccel abszolváltam a 13,2km-t. Persze a játék maga nem volt rossz, de a sok zsákutca és összedőlt átjáró rendesen meggyötörték a lelkemet. :awww: Mindezek dacára örülök, hogy részt vettem a mókán, főleg mert begyűjtöttem egy újabb palack boróka italt, amit remélem nem a pályán elesett versenyzők testéből facsartak bele az üvegbe. Barkász Dani ezen a napon is begyűjtötte az ezüstöt, és ha itt rendeznék neki idén az Ifi EB-t, akár egy színesebb fémmel is gazdagabb lehetne, úgy rákapott a boróka ízére. :p Utóbbit mindenkinek csak ajánlani tudom, úgyhogy ne feledjétek: még 8 hónap és jön az Őszi Boróka! :up:


Read more...

Jó pár nap kimaradt a futás szempontjából, mert egyrészt megint síeltünk, másrészt megfáztam és kihagytam pár napot.
Read more...

Ott hagytam abba tegnap, hogy azért én sem voltam teljesen tétlen, az 50 kilós skatinget bevállaltam. A regisztrációnál 2:30-at adtam meg várható célidőnek, így az első blokkba 'kvalifikáltam' magam, igaz, ehhez - ellentétben a reklámmal - csak ígéret kellett, bizonyíték egy szál se, és a finn rendezők, amilyen hülye becsületesek, még el is hitték. Ettől az előkelő rajtpozíciótól azonban egy kicsit se lett nekem jobb, végig bajom volt a társasággal. A verseny nagy vonalakban két részre volt osztható, az elsőben úgy éreztem, hogy rémesen lassan halad a tömeg, a másodikban pedig hogy rémesen lassan haladok én.

Az a jó a lapos országok sífutó sportjában, hogy ami hegyet végre találnak, azt kihasználják alaposan. Például Ausztriában soha ilyen geci gonosz emelkedőkkel nem találkoztam, mint itt, esetleg csak tavaly az otepää-i pályarendszeren, de az, ugye, rokon nép, rokon földrajzzal. A lahti sístadion is a környék legnagyobb dombja alá épült, ami ugyan nem egy Alpok, de azért a méreteiről elmond valamit, hogy három komplett nagysánc is van rajta. Na, ezeknek a lábához kellett az első kilométeren felmászni. 500 embernek egyszerre, persze, amiből gyönyörű szép dugó keletkezett, ezen a szakaszon szó sem volt sífutásról, csak gyalogoltunk türelmesen. A fennsíkon végre kicsit lehetett élni, mindjárt ki is előzten uszkve 200 embert, majd újabb egy kilométer múlva beszűkült a pálya egynyomosra, és ez aztán a végéig így is maradt. Ez eleinte nagyon bosszantott, mert vagy menni kellett a sor tempójában, vagy extra energiákat felemésztve párosbottal lehetett az előzéssel próbálkozni. Az 5 km-t jelző táblánál nem kevesebb, mint 21:19 alatt értem el, ami finoman szólva gyalázatosan lassú. Ebből úgy 4 perc lehetett tisztán a rajt utáni vánszorgás.

A rajt utáni steig (fele)

A következő ötös szorgos előzésekkel telt, sőt, ebbe került egy kisebb lejtő is, így ez a szakasz 14:42 alatt lett meg, ami már sokkal jobban hasonlított az elképzeléseimre, de még mindig rendszeres volt, hogy beragadtam emberek mögé, steigeken szépen fellépdeltünk, ki sem lehetett használni rendesen a lendületet, pedig esetenként felvitt volna a tetőre.

Következett egy 16:24 alatti, ami szódával elmegy, majd 17:33! Ekkor éreztem először, hogy igazából nem is olyan rossz a sor natív tempója, inkább maradtam velük kényelmesen, előzésbe csak akkor mentem bele, ha nagyon adta magát.

Vonuló lemmingek (szombaton)

A pálya legmélyebb pontját a szintrajz egy rettenetes nagy völgynek ábrázolta, ez az életben azért kicsit eltúlzottnak tűnt, de akinek volt hozzá fantáziája, az felfedezhette mind a lejtőjét, mind az emelkedőjét. Utóbbi inkább egy nagyon lapos, monoton steig volt, végig egy irányban egy réten, ahol mi köszöntött ismét? Hát persze, hogy az ellenszél! Ezúttal azonban eszembe sem jutott egyénieskedni, csak arra ügyeltem, hogy ki ne szakadjak a boly szélárnyékából. A tetején végre sikerült utolérnem a régóta kergetett női sziluettet, aki orosz válogatot régi ruháját viselte és ez, mint pozitív kulcsinger ellenállhatatlannak bizonyult. Biztos valami menő, gondoltam (nem volt az). Kiderült, hogy nincs is egyedül, még egy másik, álruhás honfitársa is kísérte.

A hivatalos térkép és szintrajz

Hosszú, unalmas, lapos rész következett, amit meglepően gyorsan letudtunk (15:39), majd egy érzésre ugyanolyan, ami meg két perccel tovább tartott (17:43). Ezeknek azért lehet hogy az volt a titka, hogy nem teljesen jól rakták ki a táblákat...

Ekkor már 30 km körül jártunk és kezdtem furcsán érezni magam. Határozottan fáradtam, de ezt nem voltam képes elhinni, hiszen még alig voltunk túl a verseny felén. 33-nál elértük a työtjärvi állomást, ahol szívesen ettem volna valamit, de csak szeletelt csemegeuborkát találtam, ami nyilván valami helyi perverzió, én mindenesetre egyáltalán nem kívántam, de főleg nem tudtam elképzelni, hogy abból energia származna. Viszont amíg végignéztem az asztalok sorát, az orosz csajok szépen leléptek.

Egyedül maradtam és kezdett  sötétedni a világ, bár ez az ötös egész dicséretes lett (15:27), már biztos voltam benne, hogy perceken belül el fogok éhezni, akkor aztán kaparhatok zúzmót a fákról a túléléshez, állítólag a rénszarvasok egész messzire eljutnak így. Erősen nézegettem az eldobott zseléket is, hátha maradt bennük egy kis anyag, de aztán nagy mázlira egész közel, 37 km-nél volt még egy állomás, a heinsou-i. Itt elragadtam egy fél banánt, gondoltam, ez már elég lesz a maradékra. El is vitt pár km-re, de ez a pályának megint a gonosz része volt, egy kisebb, Lahti árnyékában megbújó falusi versenypálya rendszer, amely ehhez méltó emelkedőket tartogatott, itt megint lemerültem és minden igyekezet dacára 18:25 lett a részidő. Utolsó reményem a 45 km-re telepített tapanila-i állomás maradt.

Ezt már őszi légyként értem el kerek 18:00 múlva. Majdnem a célban voltunk, a rendezők valószínűleg nem is gondolták komolyan, hogy van olyan béna, aki itt bármit kérne, így nagy bánatomra megint csak uborkát találtam. Jobb ötletem nem lévén, ittam két pohár, leginkább a vérhányásra emlékeztető meleg, piros italt, majd kotródtam tovább.

Ezen a szakaszon már kifejezetten cikinek éreztem a válogatott mezt, mozgásomat igazából nem is lehetett sífutásnak nevezni, mert a felfeléket végig lépegettem, a lejtőkön meg beálltam a nyomba és hagytam hogy a g vigyen. Folyamatosan előztek, de ez sem tudott érdekelni, egyedül arra koncentráltam, hogy talpon maradjak. Igazából tök logikus lett volna feladni, de egyrészt nem azért repültem idáig, hogy ne teljesítsem, másrészt meg a legrövidebb célba vezető út is csak maga a pálya volt. Szerencsére az utolsó km ugyanaz volt, mint a rajt utáni, csak fordítva. Felhőtlenül lehetett volna élvezni a saccra vagy 50 km/h-s robogást, ha tudtam volna élvezni ekkor még bármit is. A megváltó célt végül egy 18:26-os utolsó szakasszal, összesen 2:53:50 alatt értem el. Ez a 267. helyre volt elég (1280 főből).

Mint utólag rekonstruáltam a részidőkből, az utolsó 10 km-en kb. 100 helyet estem vissza. Ennyivel lettem volna jobb, ha 10 perccel jobbat jövök, ami elvileg nem lett volna irreális, sőt, ha a rajt utáni tökölést is beleszámítom, a 2:3x sem volt annyira vad tipp. Csak hát ez így nagyon nem sikerült. Még az sem vigasztalt, hogy az orosz csajok egyike nem sokkal mögöttem futott be, látszólag semmivel sem jobb állapotban, mint én (a másiktól viszont 5 percet kaptam).

Látványos leépülés

Miután nagy nehezen összevakartam magam, majd' egy óráig vártam Orsit a befutónál, jobb híján a teáskondér köré tekeredve, hogy meg ne fagyjak. Mikor már 4:10 felett járt az ideje, komolyan kezdtem aggódni érte, még az is eszembe jutott, hogy a feleség-gyilkosság egy egészen speciális módját sikerült felfedeznem, amely ráadásul megvalósítja a krimiirók régi álmát, ugyanis ez maga a tökéletes bűntény, soha senki nem bizonyítaná rám, hogy szándékosan kergettem a halálba.

Aztán eszembe jutott, hogy hátha csak nem vettem észre és épp azon gondolkodtam, hogy bemondatom a hangosbemondóba, mikor előkerült, de nem ám a pályáról, hanem frissen, tisztán és kigömbölyödve a kantin felől, kiderült ugyanis, hogy 3:18-cal már régen befutott, még mialatt én öltöztem, sőt, azóta meg is ebédelt. Még csak el se nagyon fáradt, annyira pl. biztos nem, mint én, pedig tegnap megalapozta rendesen. Nem semmi. Mindig irigyeltem ezt benne, edzés nélkül is egész jókat tud menni, igaz a másik oldalon meg a kemény munka sem változtat sokat a teljesítményén, mondhatni, rezisztens minden edzéselméletre.

Még szerencse, hogy én meg önmagában az edzést élvezem, úgyhogy ha nincs is jótékony hatása, legalább jól szórakozom. Így a mérleg nem is olyan rossz.

Read more...