AMIT A SPORTident-RŐL TUDNI ÉRDEMES

(Letölthető anyagok a Dokumentumok SPORTident rovatában)
A. Az elektronikus pontérintés-ellenőrzés lényege
A SPORTident rendszer célja és lényege az, hogy az ellenőrzőpontok érintése majd célba érkezés után azonnal pontérintés-ellenőrzés, részidő és végeredmény álljon a rendezők és a versenyzők rendelkezésére. Az ehhez szükséges műveleteket a versenyző által vitt "elektronikus ellenőrzőkarton" (dugóka), a pontokon elhelyezett "elektronikus lyukasztó" (ellenőrző doboz) és a célban működő számítógép együttesen hajtják végre.
B. Hogyan kell a rendszert használni?
A versenyzőnek csak a saját dugókájával kell törődnie, egy verseny során a következő műveleteket kell végrehajtani:
- A rajthelyen elhelyezett "Törlés" feliratú ellenőrző dobozba bedugva és türelmesen kivárva, amíg a doboz fény és hangjelzést nem ad, az előző verseny eredményét a dugókából kitöröljük. (A törlés eltarthat 4-5 másodpercig, nem kell forgatni, rángatni, türelem!)
- A szintén a rajthelyen a törlést követő valamelyik pozícióban elhelyezett "Ellenőrzés" feliratú dobozba bedugva (fény- és hangjelzés jön) a dugóka törlését ellenőrizzük. (Ha ez nem működik, akkor a törlés nem sikerült, meg kell ismételni.)
- A pontokon elhelyezett ellenőrző dobozba bedugva "lyukasztunk". Minden dobozról hang- és fényjelzés jön vissza a másodperc törtrésze alatt. Ezt azonban ki kell várni!
- Befutáskor a célkapuban elhelyezett ellenőrző dobozba is dugni kell! Ennek az ideje a befutási idő a gép számára, tehát érdemes igyekezni.
- A célterületen elhelyezett kiolvasó dobozba még utoljára szép nyugodtan bedugva és türelmesen kivárva a jelzéseket, a számítógép kiolvassa a dugóka tartalmát.
- Ezt követően nemsokára átvehető a kinyomtatott részidő-táblázat.
C. A dugókákról
- A dugókák mindegyike számot visel, ez a dugóka azonosító száma, amely egyedi, tehát nincs a világon két egyforma azonosítójú dugóka
- A dugókák különféle színekben készülnek. A piros színűeket már valaki megvásárolta. A kékeket bérelni lehet. A zöldeket utánpótlás korúak ingyen kapták. A sárgákat azok a sporttársak vásárolhatták meg, akik pénzükkel és/vagy munkájukkal hozzájárultak a rendszer hazai bevezetéséhez. (A színkiosztás jelentése feltehetőleg idővel elhalványul.)
- A dugókák személyhez rendeltek. Ez azt jelenti, hogy a dugóka azonosító száma egy adatbázisban össze van kapcsolva (regisztrálva van) egy versenyző rajtengedély-számával. Ebből következik, hogy a dugókákat kölcsönadni nem lehet.
- Akinek nincsen saját dugókája, versenyenként bérelhet a rendezőségtől.
- Annak a magyar versenyzőnek, aki más dugókáját át akarja venni, avagy külföldön vásárolt dugókáját itthon akarja használni, szintén regisztráltatnia kell (ez pénzbe és időbe kerül - a verseny előtt közvetlenül már késő).
- A dugóka élettartama a gyártó szerint meghaladja a tíz évet, kiöregedett dugókáról még nem kaptunk hírt.
D. Árak és költségek
A rendezők számára bérelhető csomagokat és azok árait a Bérleti feltételek című dokumentumban találod. A rendszer üzemeltetését a versenyrendezők végezhetik saját maguk, vagy felkérhetnek külsős szolgáltatót, utóbbi esetben a szolgáltatási árról egymás közt kell megállapodni.
E. A rendszer karbantartója
A rendszer tárolását, karbantartását, a kölcsönzések koordinálását és lebonyolítását, valamint a számlázást az MTFSz iroda végzi , nyitvatartási időben. Cím: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., 309-es szoba. Gyalogosbejárat a Dózsa György út felől! Kontakt: Kiss Zoltán irodavezető, 1/460-6801, 20/596-1449. Autóval érkezők a rendszám előzetes leadása esetén tudnak behajtani a székház zárt parkolójába.
F. Dugókák árusítása
A dugókák árusítását szintén az MTFSz iroda végzi. Jelenleg az SICard-8 típus kapható, ára 8000 Ft. Az ár tartalmazza a regisztrálási díjat is.
A dugókák regisztrálási díja, amit átruházáskor, vagy külföldön vásárolt dugóka honosításakor meg kell fizetni, 500 Ft.




